Jézus azután eltávozott onnan, elment a Galileai tenger mellé, felment a hegyre, és ott leült.
Nagy sokaság ment hozzá, és bénákat, nyomorékokat, vakokat, némákat és sok más beteget vittek magukkal. Ezeket Jézus lába elé tették, és ő meggyógyította őket.
A sokaság pedig csodálkozott, amikor látta, hogy a némák beszélnek, a nyomorékok épek lesznek, a bénák járnak, a vakok pedig látnak, és dicsőítette Izráel Istenét.
Jézus ekkor odahívta tanítványait, és így szólt: "Szánakozom a sokaságon, mert már három napja velem vannak, és nincs mit enniük; éhesen pedig nem akarom őket elbocsátani, nehogy kidőljenek az úton."
Tanítványai így válaszoltak: "Honnan volna itt a pusztában annyi kenyerünk, hogy jóllakassunk ekkora sokaságot?"
Jézus megkérdezte tőlük: "Hány kenyeretek van?"
Ők így feleltek: "Hét, és egy kevés halunk." Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre, azután vette a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak.
Mindnyájan ettek, és jóllaktak, azután összeszedték a maradék darabokat hét tele kosárral. Négyezer férfi volt, aki evett, az asszonyokat és a gyermekeket nem számítva. Ezek után elbocsátotta a sokaságot, beszállt a hajóba, és lement Magadán vidékére.

Mt 15,29-39.

EGY ISTEN GYERMEKE

A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek - tudtukon kívül - angyalokat vendégeltek meg. (Zsid 13,2)

Munkába menet láttam egy tolókocsis hajléktalan férfit, de mindig elmentem mellette. Talán egy "Jó reggelt!" köszöntést odavetettem, de nem tudtam rávenni magam, hogy megkérdezzem: "Hogy van ma?" Sőt, inkább kíváncsi voltam, vajon a tolókocsira valóban szüksége van, vagy az egész csak átverés.
Azután egy hideg, esős este a tizenéves fiam, Chad kért egy pohár forró kakaót "elvitelre". Megkérdezte, hogy vihet-e magával egy meleg takarót is. "Természetesen" - válaszoltam. Kihúzta a takarót a szekrényből, felkapta a forró kakaós poharat, és egy "Köszi, anya!" felkiáltással elviharzott.
Másnap reggel újra ballagtam a munkahelyem felé. A sarkon most is ott ült a férfi, de a térde be volt bugyolálva azzal a takaróval, melyet Chad kért előző este. A felsőtestét az az esővédő borította, melyre Chad kocsijából emlékeztem. A járda melletti kavicson pedig a csokoládés poharat görgette ide-oda a szél.
Arra mindig gondoltam, mit tehetek a gyermekeimért, de ezzel az Isten gyermekével mit sem törődtem.
Megfogadtam, hogy viszek neki másnap ebédet, de amikor a sarokra értem, nem volt ott. Elmulasztottam az együttérzés lehetőségét, amit a fiam jó szívvel megtett.

Imádság: Istenünk, töltsd meg szívünket együttérzéssel, hogy segítségére siessünk a rászorulóknak! Ámen.

Ma az idegenekre is Isten gyermekeiként fogok tekinteni.
Vicki Easterly (Kentucky, USA)