Aranyosi Ervin: Írjunk sorsot!
Mindig őszinte ember voltam.
Tisztán használtam angyal tollam,
hol írásra, hol repülésre,
igaz szavam szívekbe vésve.
Próbáltam őszintén szeretni,
mások terhét magamra venni,
s hordani, mint saját keresztet,
mely közben gyökeret eresztett.
Ide kötött hazához, néphez,
a magyar emberek szívéhez,
s tudtam, hozzájuk kell beszélnem,
értük repülnöm, értük élnem.
Viszonzásként elért a jóság,
hát nem volt hiábavalóság,
hogy csukott szemeket nyitogattam,
holnaphoz reményt, hitet adtam.
Persze, akadt, ki néha bántott,
rám aggatott súlyos kabátot,
hogy hordjam akkor is, ha nem kell,
legyek én is megfáradt ember.
Bántott, de nem vettem magamra,
a szívem nem gerjedt haragra,
megértettem, nem az én dolgom,
hogy lelkem érte morgolódjon.
Inkább fáklyát vettem kezembe,
s leírtam minden üzenetbe,
hogy az kövessen, ki már megérett,
ki elbírja az emberséget.
Ki életcélt akar találni,
s nem a sorsával szembe szállni,
hanem egy újat, szebbet írni,
amely után majd nem kell sírni.
Hiszem, a sors nincsen megírva,
nem vésték kőbe, vagy papírra,
vágyainkkal írjuk naponta,
s hitünk javítja, s néha rontja.
Hitünknek irányt kéne adnunk,
s mindig a jó úton haladnunk,
hálásan meglátni a szépet,
abból adjon többet az élet!
Jóságból, hitből, szeretetből,
meríthessünk új erőt ebből.
Írjunk sorsot magunknak, másnak,
úgy, hogy ne látsszon lázadásnak!
Mondjuk ki végre, mit szeretnénk,
érezze szívünk, értse elménk!
Élhetőt álmodjunk magunknak,
hol lelkünk szebb világba juthat!
Aranyosi Ervin © 2019-10-16.
Kommentáld!