ÖTVEN FELETT...
... azt hiszed, delelő után alkony következik ?
tévedsz, a verőfényes délután közbe esik,
világ szépségei neked még felragyognak,
ismeretlent a holnap ígéri szebbnek, jobbnak ...
... azt hiszed, a virág ősszel örökre múlik el ?
télben megpihen, tavasszal új életre kel,
észrevétlen, hangtalan nem éghetsz el,
gyertyacsonk is nagy lánggal lobban fel ...
... nem kell várnod, itt a napfényes délután,
minden évszak, pihenést hoz ezután ...
életed lángja égjen, sokára lobbanjon el,
holnapok ígérete üdítsen naponta fel ...
... ültettél fákat, neveltél sok embervirágot,
próbáltad jóra bírni, jobbá tenni a világot,
ha kiáltott a baj, siettél, hogy szűnjön,
saját fájdalmad mindig kisebbnek tűnjön ...
... emberi szívekhez építettél sima utat,
lelkeddel kövezted ki rajta a hidat,
dolgoztál értelmes, emberibb életért,
pihenj most, csupán csak önmagadért !
... pihenj, dalolj, örülj, válts más nézetet,
éld tovább most már a saját életed,
nyugvó napnak is van még fénye, ereje,
életednek ez a pihentető, nyugodt deleje ...
... ne várd még létednek komor alkonyát,
hisz át kell élned még száz csodát,
örülj minden napnak, szépnek, jónak,
sok örömet tartogat még Neked a holnap ...
/Vona Erzsébet Cecília/
Kommentáld!