Rolla Margit: KIÁLTÓ SZÓ A PUSZTÁBAN


,,Kezdetben vala az Ige

és az Ige Istennél vala

és Isten vala az Ige.’’



...Így szállt a szó Bethabarában,

mint aranyméh virágos fák között,

túl a Jordánon, hol János keresztelt.

Léleknyitó ereje volt a szónak,

a nép szívébe hullott, mint a jó mag

s hírét a hívek vitték szerteszét.

Jeruzsálemben zúgtak a papok.

Küldtek hozzá követet, lévitákat,

tudják ki tőle, honnan jött mi végett,

mivel ámítja magához a népet?

Kenyerük akarja? Aranyra kapott?

Féltek, féltek... és mentek a papok.



A Jordán partján találtak reája.

Kisgyermek játszott lábai előtt,

s fehér bárány fejét térdére tette.



Kicsoda vagy te?

Kérdék kevély beszéddel.

Ő rájuk nézett szigorú szemével

- Heródes előtt sem rebbent meg az! -

s úgy mondta nékik: nem vagyok a Krisztus!

Ijedve hallák s összenéznek: íme,

a titkos kérdésre felelt! De követségük

el kellett végezni s újra kérdezték:

hát Illés vagy-e? S ő bátran nézve rájuk,

mondta csendben: nem, nem az vagyok!

Próféta vagy te? Kérdték újra.

S szemét rájuk emelve mondta. nem!

Kicsoda vagy hát, mondd meg

idegen, hogy küldőnknek rólad

meg tudjunk felelni.



S ő szólt hozzájuk. - A kecskebőrt

vállán megszorította, szigorú szeme

végigvillant a roppant pusztaságon,

s megállt a riadt, sápadt lévitákon.

Roppant alakja szinte égre nőtt.

Szava miként a mennydörgés zúgott,

végigszáguldott pusztán, vizeken.

A követekben elakadt a sóhaj,

s reszketés futott át a szíveken.



Én a Hang vagyok! A küldött harsonája!

Kiáltó Szó süket puszták felett!

S ti, viperáknak nemzetségei?!

Micsoda gonosz kergetett ide?

Jaj nektek! Fák gyökerén már a fejsze,

s ha jó gyümölcsöt nem terem,

nincsen számára kegyelem,

kidől a fa s tűz emészti meg!

Betelik a völgy és elmúlik a hegy,

az egyenetlen egyenesre megy,

s a göröngyös út újra síma lesz.

Térjetek meg! Az Úrnak útja ez!



A léviták megkövült arccal álltak.

Keresztelő Szent János messze nézett...

A csend nehéz volt, s a Jordán vizének

alig csobbant a habja... S újra szólt.

- De hangja halk volt, halk és nagyon fáradt.

Komoly szemét valami messzi bánat

felhőzte be... Salóme fátyla lebbent tán előtte?

A börtönt látta, s a vert ezüst tálat,

melyen véres fejét viszik Heródiásnak...

... Tovább szólott, de már csak csendesen,

mint ahogy felhő jár a kék egen,

s mint a sóhajtás szállt szelíd beszéde.



Ki vagyok én?... Bizony a Hang csupán.

A Hang csak, amely elszáll a pusztában

és sok, sok év jön, míg rátok talál!

Míg megértitek, mi a Hang, a hívás,

Míg rajtatok is betelik az írás

és egy akol és egy pásztor leszen.

Én hívogató hang vagyok csak itt.

A Hang, amely az Úr elébe visz.

A Kiáltónak szózata csupán...



A követek meghajtott fejjel álltak.

Mint ezüst harang, úgy zengett a szó,

Ó, szent alázat! Boldog tiszta hit!

Szívük csendes lett, mint mélyvizű tó

s Fejük felett fehér galambok szálltak...

...Így történt ez Bethabarában.