EMLÉKEZVE A POHÁRRA
Az éjszakai autóvezetésre készülődve rájöttem, hogy szükségem van egy jó csésze kávéra - mégpedig olyanra, amit a nagyapám készített gyerekkoromban; ugyanannyi tejszínhab és cukor volt abban, mint amennyi kávé.
Eszembe jutott a csodálatos ember, aki mindezt elkészítette nekem, előtolultak szeretetének emlékei, nevetése és viccelődése.
Amikor az úrvacsorában részesülünk, valakire emlékezünk, akit nagyon szeretünk. Látjuk Jézust, amint barátai szemébe néz, átnyújtja nekik a kenyeret és a kelyhet, és azt mondja, "az én emlékezetemre!" (Lk 22,19) Kíváncsi vagyok, vajon így történt minden alkalommal, mikor később a tanítványai megtörték a kenyeret? Vagy elmulasztották szeretetteljes tekintetét, amint rájuk nézett, és átnyújtotta a kelyhet nekik? Vajon nekik is annyira fájt Jézus hiánya, mint ahogyan nekem a nagyapa, amint végig vezettem az utat, kávémat szürcsölgetve azon a hajnali órán.
Még 35 évvel nagyapa halála után is, egy jó pohár kávé előhozza az emlékét, ahogy a térdein ücsörögtem. Az úrvacsora alatt az emlékezés sokkal erőteljesebb. Arra emlékezünk, aki mindenét odaadta értünk, és arra kért, hogy emlékezzünk rá.
Imádság: : Drága Istenünk, köszönjük, hogy jobban szeretsz bennünket, mint bárki is valaha a földön. Ámen.
Ismerhetem Jézust, és emlékezhetek, hogy mit tett értem.
Esther Rigsby (Szingapúr)
Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljön. (1Kor 11,26)
Kommentáld!