Február 11.Betegek világnapja
PÁR LÉPÉS VOLNA CSAK...
Ott álltam én is, nyomorultan, bénán
ki tudja mióta Bethesda tavánál.
A napok jöttek, s elmentek felettem
én a múltat, jövőt, mindent eltemettem.
.
Csak hulltak hangtalan egymásra a napok,
gyűltek, egyre gyűltek, a sánták, a vakok.
Nem tudtam honnan, s miért a sok beteg,
megátkoztam, mint Jób ezt a rossz életet.
.
Miért van így? Kérdeztem szűntelen,
de elnyelte hangom a végtelen.
Nem kaptam vigaszt, jó szót, sem mosolyt,
egy felém hajló mozdulat sem volt.
.
A lüktető élet nagy vérkeringése
már kidobott magából, vagy talán mégsem?
Hisz fölöttem is úgy ragyog a Nap,
ha éjszaka van ezernyi csillag.
.
- Míg lelkem a gyötrő mélységeket járta,
megtanultam jól, nagyon-nagyon fájva:
Az én szenvedésem a mások próbája.
Nem számoltam hányan nem is vették észre,
pár lépés volna: csak segíteni kéne,
hogy eljussak a tó gyógyító vizébe.
.
- Végül én sajnáltam az elrohanókat,
a rá nem érőket, a lótó-futókat.
- Nem lehet az másképp, ők igazán vakok,
ha nem veszik észre, hogy nyomorult vagyok.
.
Sokszor a templomba siettek nagyon,
megköszönni: van pénz, egészség és vagyon.
Hálát adtak érte, hogy szép ez az élet:
visszafelé szemük még reám sem tévedt.
.
Egyszer jött Valaki, halkan, csöndesen,
a szívembe nézett, megfogta a kezem.
Szó nélkül emelt föl, és bevitt a tóba:
A Názáreti volt, világ gyógyítója. Ámen
-Páskulyné Kovács Erzsébet verse-
Kommentáld!