"NE FÉLJ!"
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött, s ha ez a bőröm lefoszlik is, testemben látom meg az Istent. (Jób 19,25-26)
"Csak annyi, hogy félek a haláltól." - mondta édesanyám a kórházi ágyon. Ritkán szólalt meg az utolsó kórházi kezelése idején, amiből erőteljesen látszott mind fizikai, mind szellemi állapotának hanyatlása. Amint meghallottam ezeket a szavait, az első reakciómmal azt mondtam neki, hogy nem fog meghalni. De ahogy összetöpörödött testére pillantottam, rá kellett jönnöm, hogy tévedek. Amint tekintetünk találkozott, olyan volt, mintha a közöttünk lévő függöny egy pillanatra fellebbent volna. Éreztem, hogy szavaimat nem csak hallja, hanem érti is.
"Ne félj anya! Ha meghalsz, az Istennél leszel, és az csodálatos dolog lesz." - mondtam neki.
Egy pár héttel később halt meg, és boldog voltam, hogy azt a különleges pillanatot megoszthattuk egymással. Figyelve testének és szellemének lassú leépülését, eszembe jutott saját halandóságom. Szembesültem az igazsággal, hogy földi testünk csak átmeneti lakóhelyünk. Nem tudjuk, pontosan, mi történik velünk halálunkkor, de egy dologban bizonyosak lehetünk: Istennél leszünk, az pedig csodálatos lesz!
Imádság: Istenünk, taníts minket jelenléted örömére összpontosítanunk. Fogadd el hálánkat az örökké tartó örömért, amiben majd részeltetsz bennünket. Ámen.
Nem tudunk mindent, de azt igen, hogy a halál ajtó Isten örökkévaló jelenlétébe.
Debbie Kolacki (New York, USA)
Kommentáld!