KŐSZIKLA A VIHARBAN
Az Úr az én kőszálam, váram és megmentőm, Istenem, kősziklám, nála keresek oltalmat, pajzsom, hatalmas szabadítóm, fellegváram! (Zsolt 18,3)
A washingtoni Cascade-hegység egyik csúcsára másztunk felfelé. Csendes idő volt, hóhatár alatt voltunk, és jól látható volt a csúcs. Aztán kb. 2500 méteren olyan heves szélvihar támadt, hogy a továbbhaladás nem csak nehéz, de veszélyes is lett.
Ezért a kabátunkat magunkhoz szorítva, a szemünket eltakarva, mászó társammal (aki évekkel később a feleségem lett), egy hatalmas szikla mögé bújtunk.
Ez a szikla nyújtott védelmet, míg folytatni tudtuk utunkat a csúcsra, ahol az idő tiszta és csendes volt.
Az életben is sokszor hasonló utat kell megtennünk. A bizonytalanság és a gondok hirtelen jönnek, meghiúsítva terveinket, és megnehezítve utunkat.
A munkanélküliséggel, magánnyal vagy betegséggel talán akkor találjuk szembe magunkat, amikor a leginkább úgy érezzük, nem vagyunk képesek megbirkózni velük.
De a nehézségek közepette menedéket nyújt az Úr, a mi kősziklánk, mert tudjuk, hogy Isten hallja az imáinkat.
Nála oltalmat találunk itt a földön, és majd az örökkévalóságban is.
Imádság: : Drága Urunk, köszönjük, hogy te vagy a mi kősziklánk az élet viharaiban. Add, hogy áldás lehessünk mások életében. Ámen.
A szélviharban Isten a mi kősziklánk és menedékünk.
Robert Boertien (Oregon, USA)
Kommentáld!