Megvallom, néha félek merészen imádkozni. Nem mintha nem hinném, hogy Isten bármire képes. Erről meg vagyok győződve. Mint sokan, én is féktelenül követem Jézust. Féktelenül akarok, féktelenül engedelmeskedem, féktelen vagyok Istennel való kalandjaimban.Ami azt illeti, biztosra veszem, hogy Jézus szívesebben törne be egy megvadult mént, mint rugdosna életre egy mulya öszvért.

Tétovázásom tehát nem Istenben való bizalmatlanságból, kételkedésből ered.

Inkább az önmagamban való kételkedésből, mert nem tudom, képes vagyok-e felismerni Isten akaratát. Isten néha úgy dönt, hogy nem tesz meg valamit. S ha az Ő akarata a „nem”, én meg bőszen könyörgöm az „igenért”, úgy érzem, kiestem a ritmusból.

Érted ugye, miről beszélek?

Olyannyira szeretném Isten akaratát követni, hogy mindegyre összetett mondatokban könyörgöm. „Istenem, kérlek, gyógyítsd meg a barátnőmet, de ha magadhoz akarod venni őt, elfogadom.” Miért nem tudok csak annyit mondani: „Istenem, gyógyítsd meg a barátnőmet”? És aztán nyugodjam meg, bízva abban, hogy imádságom nem volt hiábavaló, függetlenül a folytatástól.

Az imádságom nem változtatja meg Istent. De megváltoztat engem. A merész imádkozás kiemel a poshadt vallásosságból és valódi kapcsolatba kerülök általa Istennel.


Az imádság hatására megnyílnak lelki szemeim, és olyasmit is észreveszek, amit magamtól nem látnék meg. Hiszem, hogy számít az imádság. A könyörgés erős és hatékony, ha igaz szívből ered (Jakab 5,16).


Az imádság tehát igenis számít – megváltoztatja az életet, felizzítja az elmét, megrengeti a földet. Nem kell tudnom, hogyan. Elég, ha bizalommal térdre borulok, és tudom, hogy az egyszerű Jézus-követő lány könyörgése minden irányban – széltében, magasságban, mélységben – messzire hat.

Ha beengedem ezt az igazságot a lelkembe, kifújja onnan a tétovázás porszemeit. Meghajlítja merev térdeimet. És felszít idebenn egy tiszta, merész, az eddiginél is vadabb lángot. Nem hatalmaskodó és követelő merészség ez. Hanem a Jézus iránti szeretet merészsége, mely azt kérdi magától: hogyan adhatnék Neki kevesebbet egy felizzított, lángoló imaéletnél?

„Te pedig, amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban; Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megfizet neked. Amikor pedig imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg. Ne legyetek tehát hozzájuk hasonlók, mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek tőle” (Mt 6,6-8).

Miért szeretnél ma bátran könyörögni? Ne halogasd, fogj hozzá, és kérd. És kérd újra. Nem azért, mert ezzel Istent meghatod, hanem hogy olyan állapotba hozd a lelked, hogy megláthassa, miként érkezik meg Jézus, és cselekszik, ahogy jónak látja.