Amikor kijöttek az ÚR szövetségládáját vivő papok a Jordán közepéből, alighogy szárazra tették lábukat, visszatért helyére a Jordán vize, és úgy folyt egész medrében, mint azelőtt.
Az első hónap tizedikén jött fel a nép a Jordánból, és tábort ütött Gilgálban, Jerikó keleti határán.
Azt a tizenkét követ, amelyet a Jordánból vettek ki, Gilgálban állíttatta föl Józsué, és ezt mondta Izráel fiainak: Ha majd megkérdezik fiaitok apáiktól, hogy miféle kövek ezek, magyarázzátok el fiaitoknak, hogy szárazon kelt át Izráel itt a Jordánon.
Mert Istenetek, az ÚR kiszárította a Jordán vizét előttetek, amíg átkeltetek. Így cselekedett Istenetek, az ÚR a Vörös-tengerrel is, kiszárította előttünk, amíg átkeltünk rajta, hogy megismerje a föld minden népe az ÚR kezét, hogy milyen erős az, és hogy féljétek Isteneteket, az URat mindenkor.

Józs 4,18-24.

AZ EMLÉKEZÉS ÚTJA
Józsué mondta Izráel fiainak: Ha majd megkérdezik fiaitok apáiktól, hogy miféle kövek ezek, magyarázzátok el fiaitoknak, hogy szárazon kelt át Izráel a Jordánon. (Józs 4,21-22)

A napi áhítatot hangosan olvastam fel a barátomnak. Amikor a végére értem, benyúlt a kabátzsebébe. Kezében egy kicsi, sima, rózsaszín kövecskét tartott. Elmondta, hogy emlékeztetőként mindig a zsebében tartja a kövecskét, hogy napközben megálljon és elgondolkodjon.
Ilyenkor hálát ad Istennek az eddig kapott áldásokért, és a napi feladatok mellett újra felfedezi a pillanat szépségét. Ez segít lecsendesíteni szívét, és Isten közelségét megérezni.
Amikor barátom megérinti a kövecskét, az arra figyelmezteti őt, hogy megálljon és emlékezzen.
A mai olvasmányban az izraeliták a 12 követ ugyanarra a célra gyűjtötték össze: hogy emlékezzenek. Ez a 12 kő nagy jelentőségű volt, mert az izraeliták a kiszáradt folyómederből gyűjtötték össze, miközben a Jordánon keltek át. Minden egyes kő Izrael egy-egy törzsét képviselte, jelképezve az izraeliták szabadulását Egyiptomból.
Amikor ők a kövekre tekintettek, emlékeztek, hogy Isten milyen hatalmasan cselekedett velük.
Isten minket is arra bátorít, hogy emlékezzünk. Amikor Isten múltbéli jóságáról és szeretetéről elmélkedünk, megbátorodunk, hogy az előttünk álló napokkal kapcsolatban is rábízzuk magunkat.

Imádság: Istenünk, segíts minden nap rád gondolni! Hadd pillantsunk meg téged és emlékezzünk a jóságodra! Ámen.

Isten múltbéli hűségére emlékezés reményt ad a jövőnk felől.
Lin Daniels (Massachusetts, USA)