Nagy Sándor: A HITNEK NINCS HATÁRA
Égi lehelet a hegy tetején,
mint a vízcsepp lettem én.
Szeretet, mosoly, remény élteté,
nőtt a vízcsepp tenyérnyivé.
Múltak az évek felnőtté lettem,
családomnak, munkámnak éltem.
Eltelt negyvenkilenc év,
csak tenyérnyi víz maradtam én.
Rések, szorosok közt csordogáltam,
sokáig tartott, amire a jó utat megtaláltam.
Atyám újra üzentél felém,
sugallatod szívemig ért.
Eljött az időm, megtértem, a hitem megtaláltam,
lelkem késztetést érzett Irántad.
Szívemmel Jézust megleltem,
e pillanattól Vele élhettem.
Ez a víz megindult Feléd,
napról napra hitem növelé.
Ma erecske, holnap patak lehetek,
Tőled bármit kérhetek.
Örömmel csörgedezek a völgy felé,
utamon virágokat, fákat vizem élteté.
Tiszta ez a víz, a szív vezérli,
útját Isten áldása kíséri.
Átgázolhatnak rajtam emberek, állatok,
akkor is éltető vized maradok.
Szorosok, kanyarok, gátak állhatnak,
nincs oly erő, mely megállíthatna.
Jézusba vetett hitem folyóvá fog nőni,
így tudok csak utat törni.
Sodrásom erős, medrem szélesedik,
töretlenül célja felé közeledik.
Teremtőm vannak patakjaid,
vízeséseid, folyóid nagyok.
Hitemmel, cselekedeteimmel érzem,
én leszek a legnagyobb.
Haladok Feléd, rövidül a táv,
az útnak Te szabsz határt.
Az út végén Kezed átkarol,
érzem, örökre a Tiéd vagyok.
ÁMEN
Kommentáld!