Páskúlyné Kovács Erzsébet : NIKODÉMUS VOLTAM ÉN IS...
Egy éjszakán elindultam én is,
kerestem a régi lábnyomot.
Jeruzsálem utcáin bolyongtam,
mint Nikodémus ,míg
Jézussal nem találkozott.
Nyugtalan volt a szívem nekem is.
Látni akartam,hallani szavát,
hogy nekem beszéljen ,
nekem egyedül,és ne hallja
senki ,senki más.
-Titkot sejtetett az az éjszaka,
a fák lombjában szunnyadt a sötét,
lábam alatt györsan fogyott az út,
a földhöz olyan közel hajolt az ég.
-Elszánt voltam ,mint akkor az a másik,
nem történelem már, de élő varázs:
Hitetlen hittel ment hitet keresni,
a fülledt éjszaka ezer titkain át.
Mentem én is ,nem törődve mással,
léptem alatt porzott az Élet-út,
nem törődtem vele ,hogy milyen a jelen,
és azzal sem ,milyen volt a múlt.
A közelségét akartam érezni,
személyesen beszélni Vele:
Olyan óriásira nőtt bennem a vágy,
azt hittem a lelkem megszakad bele.
-És egyszer csak előttem állt Jézus.
Ruhája fehér ,mint a hólepel.
Szeme áttetsző ,végtelenbe látó,
sohasem láttam még ilyen közel!
-Nem értettem ,amiről beszélt.
Uram! - mondtam- nincsen a földön
olyan hatalom,
ami által újjászülethetnék,
hiába kivánnám ,hiába akarom.
- Ő beszélt , beszélt tovább csendesen,
s minden szava, olyan mélyen talált:
régi énem omladozni kezdett,
s az a régi nagy-nagy akarás,
hogy én a Törvény által majd jobbá leszek...
- Ma elbuktam .De holnap talán ?
-Nem sikerült. Sosem sikerült...
-Azért kerestem azon az éjszakán!
- Mire hajnal lett ,bennem is derengett
szavai nyomán az új értelem:
Újjászületni nem a Törvény által:
Az Ő Lelke által lehet csak nekem.
ÁMEN
Kommentáld!