Erdélyi József: A MAGYAROKHOZ

Árva nemzet, özvegy nép, Magyarság,
kinek hazád hét szakadék ország
s börtönöd saját maradék országod,
hol nyomorít tenger adósságod!

Hazád börtön, házad is zálogház;
szabadulást merre látsz, kitől vársz?
Hiszed-e, hogy hasad még valaha
napkeleti álmaid hajnala?

Hajnalcsillag, harmatos esthajnal,
nyugat felől beszürkült az égalj,
északi fény fenyeget-ijesztget, -
ki tudja: mit hoz az új évezred?

Tekints fel a fénylő csillagokra,
gondolj vissza delelő napokra;
tekints fel a telő-fogyó holdra
s gondolj vissza még sanyarúbb korba.

A villámló-dörgő fellegekre
tekints fel és örök Istenedre
bízd a jövőt, magad élj a mával,
véred-jogod csepp maradékával.

Tekints körül a vak villámfényben,
lásd magadat szomszédod szemében,
nyújtsd kezedet a kezét nyújtónak
s vigasztald, hogy minden jól lesz holnap.

Lábad elé tekints le a porba,
a sárba, az örvénylő pokolba;
kutasd fel a mérgeskígyófészket,
győzd le a legnagyobb ellenséget.

Győzd le a legősibb ellenséget:
a gőgöt, a testvéririgységet,
az tépte le fejed koronáját,
döntötte meg hatalmad tölgyfáját.

Az a sárkány, a fekete-sárga,
tépte szép hazádat hét országra,
annak üsd el utolsó fejét is
s egy lesz hazád, ha most hetvenhét is.

Most, vagy soha! Irgalmat-kegyelmet
ne adj többé! Vezért, fejedelmet,
válassz végre, a magad véréből,
uralkodót, Isten kegyelméből.

Királyságot, vagy köztársaságot,
csak teremts egy boldog, új országot,
hol a magyar, minden özvegy, árva,
gyenge, rokkant, leljen oltalmára.

Alkoss hazát a munkálkodónak,
alkotmányt a nemzetalkotóknak,
törvényt, amely minden szépet és jót
felkarol-fog, bármiben fogamzott.

Mutass mindig szebbet, jobbat, többet,
hogy csudáljon téged minden nemzet
s úgy mutasson rád, mint példájára,
uralmadra mint megváltójára.

Valósítsd meg te azt a nagy álmot,
ígéretet, mit erőtlen, álnok
elleneid csalétkül vetettek
minden hazádfia kis nemzetnek.

Karja közül a hamis testvérnek,
hadd sírjanak vissza, Magyar, téged,
ki vagy mégis, ha meg is tagadnak,
hű testvére az elnyomottaknak.

Ez lesz a te új honfoglalásod;
máskülönben magad sírját ásod,
reménytelen gyilkosa magadnak,
minden szorgos, szerető fiadnak!...