'Az Isten által teremtett világ jó! Sajnos a gonosz lélek sokszor elemi részecskékre robbantja ezt a csodás mozaikot, világunkat.
De ha alázattal, szelíd türelemmel elkezdjük a részeket egymás mellé rakosgatni, Isten élő arca válik láthatóvá.
A gonosz lélek Isten gondviselő jóságában megingott, gyenge hitünket kihasználva arra buzdít, hogy féljünk egymástól, testvéreinktől, és vegyük el azt is, ami a másé.
Belekorbácsol a habzsoló fogyasztói világba, ahol már nem is mi élünk, hanem felpergetett életünkkel olyan emberek kimondhatatlan gazdagodását szolgáljuk, akiket talán be sem engednénk hajlékunkba. Kölcsönből, adósságból limlomot vásárolunk, s észre sem vesszük, hogy magunk körül a halál kultúráját építjük, már nem az ember a fontos, hanem a gyárak, a bankok, a fogyasztás. Az ember csak eszköz, aki kivitelez, átad, kiszolgál, négyévente választ, elmegy a háborúba, gyilkol, rabol.
Nagyon sokan rájöttek, hogyha két vacsorát fogyasztanak el, az tönkreteszi őket.
Túlhízott testük nemcsak csúf, de halálba is viszi őket.
Megértettük, hogy nem jó, ha két számmal nagyobb cipőt veszünk, és abban caplatunk társaink után, mert sebet mar lábunkra, és nem haladunk.

A túl nagy lakás, a sok-sok fölösleges anyagi dolog megszerzése, birtoklása, őrzése, használata elveszi minden erőnket az élettől, és már nem is élünk, hanem egy hatalmas mókuskerékben szaladunk, csak hogy fent tudjuk tartani a gazdagság hamis illúzióját.

Igaz, hogy minden, ami van, ajándék Istentől, de ne birtokolni akarjuk az értékeket, hanem csak csodáljuk azokat.'

Egyesek házai nagyobbak, szebbek, mint egy múzeum, sokan nagyobb kényelemben élnek, mint a Napkirály, és nekik ez még mindig nem elég. Nyaralókat építenek, amikbe be sem teszik a lábukat.
A megfékezhetetlen birtoklásvágy, mint a pusztító drog, függővé tesz, kiéget, elszigetel mindenkitől, és a kárhozatban maga alá temet.

A pártjaink, kormányaink ezt a mérhetetlen éhséget, kapzsiságot akarják kiszolgálni a hatalomért, és minden mást félretéve gazdasági mutatókban mérik az életet.
Persze az ő gazdagságuk is a mi habzsoló fogyasztásunkból fakad. Isten nem azt akarja, hogy nyomorogjunk, hanem azt, hogy éljünk és élvezzük az életet.
Nem azt akarja, hogy anyagiak utáni hajszában roskadozva délibábokat kergessünk, hamis kincseink elvesztésétől rettegve éljünk, hanem azt, hogy a birtoklás vágyától mentesen, szabadon, mindent megcsodálva, mindenkire rákacagva, a mindennapiért hálát adva járjuk hosszan életünk útját azzal a biztos hittel, hogy aki megtisztult a bűnös vágyaitól, arra Isten csodaszép országa vár.

'Egy cserép virág kiszárad, ha megfeledkezünk róla, de túl is lehet öntözni, és az szintén a halálát jelenti. Az anyagiakban is, mint annyi minden másban, a bölcs arany középutat kellene választanunk.'
/Böjte Csaba/