Berde Mária: A KERESZT ELŐTT
Valaki egyszer Krisztusa elébe
Ily szókkal járult imádság helyébe:
,,Uram. Én értem, mit üzen a péntek:
Imádkozni értük, kik nékünk vétnek.
Tudom, mit mond a bűnösasszony-példa:
Fölemelni, ki elesett, ki céda.
S hogy ördöngösből istenest csináltál,
Hogy kődobónak kenyeret kínáltál...
- És ládd Uram, én felvettem a vértet,
Mely a te gúnyád és harcoltam érted.
A kővel szemben kenyérrel kiálltam,
És méregért piros vérem kínáltam.
S bár vissza kő repült, fekete átok,
Napnyugtán szóltam mégis: megbocsátok.
Reggelre ismét új kenyért szereztem -
Én Krisztusom, beh hányszor újra kezdtem!
- Ismersz te is vesztett csatát. Egy éjjel
Árul el Júdás és tagad le Péter;
Kikért jöttél, keresztre ők veretnek,
Tamás nem hisz szavadnak, csak sebednek...
De megváltottaid vajon ha holnap
Megint ördöngösök módjára szólnak?!
Ha Magdaléna nem kísér halálig,
De estvelig újból cédává válik?
Ha minden magvat, amit elvetettél,
Sziklára sodort volna egy veszett szél,
Ha szájad minden szent igéje meddő,
Elad s elárul mind a tizenkettő?!
...Amikor véres könnyeid peregnek,
S aludni tudnak ők, akik szeretnek,
- Én Krisztusom, Hozzád leszállt a Húsvét,
De nékem új s új nagypéntek jut ismét!
Mindenik hajnal új csatát ereszt rám,
Mindennap újra hajt az én keresztfám!
...S ha lelki sírba, tetszhalálba fekszem,
A kőajtó alól meg nem menekszem,
Míg ki nem döntöm két szegény kezemmel,
Nem jön segítni sem Isten, sem ember!
- Taposó-jószág hogyha körbe trappol,
Magot csépel ki s új remény kel abból;
De énelőttem csak a céltalanság,
Akárhogy tartsam példáid parancsát.
Kikhez jó volnék s kiket jóra vinnék,
Ők megmaradnak, akik voltak, mindég.
Csak kősziklára, sivatagba vetni,
Óh, elfáradtam hasztalan szeretni;
És lábadhoz lehullok most kiégve:
Mondd Krisztusom, e vergődés mi végre?"
- Valaki egyszer imádság helyébe
Ily szókkal járult a kereszt elébe.
Fent elsápadt az égi mennyezet,
S a megfeszített Isten könnyezett.
Kommentáld!