R. Berde Mária: IMÁDSÁG IMÁDSÁGÉRT

Csarnokaid most zúgnak, mint a méhes.
Eléd járul a testi-lelki éhes
Mind, mind, ki magát irgalmadba szánta.
- Hídfőre így gyűl poklos, béna, sánta. -

Van, ki anyagot koldul: vackot, étket.
Más bocsánatra tart fekete vétket.
Vagy kicsikarna tőled csudatételt:
Törvényeid alól pártos kivételt.

Más ismét: kincset hord színed elébe,
Áldozni kész... de mindent csak cserébe.
...S e csúszó-mászó földi nyomorultak
házadba, Uram, mégis benyomultak.

Mert akik hozzád útra kerekednek:
Határaidba mind elverekednek,
S bár helyük ott van pitvarodban, hátul:
Hol vagyok én e koldusok hadátul?

Este, ha már lecsendesült a házam,
Úgy kellene, magam hogy megalázzam,
S a hitvány rongyot mind ledobjam Érted,
Mely földivé avat s a földön éltet;
Ahogy kötést szegényeid letépnek
Sebükről, amikor Elédbe lépnek.

De lelkemről a gond spanyolcsizmáit
- Pőrén mutatva serkentő imáit -
Ledobni nem tudom s fel nem hasítnám
Fegyelmemet, amely páncélt szorít rám,
Sem vasperecét földi robotomnak
Nem rázza le csuklóm szemétbe, lomnak.

Ó, annyi kéreg rajtam, annyi kéreg,
Alattuk régen szárnyatlan a lélek,
És állig vértben nappal s éjsetétben
Nem érted élek örök készenlétben,
Világomnak járomba tört igása:
Nem dolgaidban vagyok hősi strázsa!

...Már voltam ilyen rossz-gyermek koromban,
Mikor napesti túrtam a porondban,
S ima nélkül aludtam el ruhástól.
De ölbe vett szülém: bárányt a pásztor;
Elmocskolt köntösöm levonta mindet,
Adott reám kis angyaltiszta inget. -

Én Istenem, nincs már, ki így szeressen,
hogy szennyben, restül is csak megkeressen,
De még te küldhetsz angyalokból egyet,
Hogy gúzsbantartó rabruhám leszedjed,

S fürösztő balzsamoddal átitatva
Tisztába válts, fehér-bő áhítatba,
S indítsd, zarándokul, a fényruhában
Te Országod tejútjain a lábam. -

S ha nincs erőm: elsőid közt kérni,
Se érdemem, szentélyeidbe férni,
Elég nekem: kolduslelkek sorában
Vízhordóként Uramnak táborában -

És mert kegyelmed, - gyógyír mindenekre, -
gyarló imákra is mézül pereg le:
Tanuljak tőlük bár, esetteidtől,
Kik együgyűn ha szólnak is, de hitből,
S így tanúságot Rólad téve mégis
Mozdul hitükre nem a hegy, az Ég is.

S míg bent a dicsők élen énekelnek:
Kint selypítőkkel gyakorolva nyelved
Tégy szájjá, hogy Meghallgatómra válhass,
Szólaltass meg, hogy vélem szóba állhass.
Hozzád jól és egyre jobban,
Megérezem, hogy szíved visszadobban.

Csak erre kérlek Téged, semmi másra:
Taníts engem hívőn-imádkozásra,
S üzenj nekem mennybéli üzenettel
S parancsolj vélem, mostanig sikettel.