Aranyosi Ervin: Kerestelek Istenem

ÉN:
Kerestelek fenn az égben, szép felhők fölött
Kutattalak lenn a földön, az emberek között.
Nem leltelek meg sehol, a mások szemében,
nem voltál te látható a szellem tüzében.
Nem őriztek templom tornyok, ódon, vár falak,
a régi írásokba nézve, ott sem láttalak.
A tudomány énelőlem mélyen eldugott,
elleplezve, eltitkolva, azt amit tudott!

Nem voltál a szenvedésben, fájó könnyekben,
sem a vidám nevetésben, a boldog örömben.
Csillagok között se szálltál, nem mutattad magad,
hiába is faggattam daloló madarat.
Nem voltál a természetben, a fák lombjai közt,
az ősrégi szent tudásban, mely lelkeket füröszt.
Mestereknek bölcs szavában, ott sem láttalak,
eldugtak és eltakartak ősi szent szavak.

Néha-néha elhittem, már megtaláltalak,
de felbukkanó árnyékképed csupán köd maradt,
Mégis tudtam, hogy létezel, vársz rám, engem hívsz.
Attól féltem, megjelenni előttem nem bírsz.
Ám, amikor békés csendben elmerültem én,
felbukkantál, megjelentél, indultál felém.
Megtaláltalak magamban, itt voltál velem,
szívem mélyén bennem éltél mindig Istenem.

ISTEN:
Én vagyok a hang tebenned, mely tudja ki vagy
én vagyok a szellem, lélek, ami élni hagy.
Szívedbe írt Örök Törvény, az is én vagyok,
Én vagyok a csend, s a dal mikor megszólalok.
Én vagyok a Bölcsesség, a Béke, s Szeretet,
vártam rád és véges-végig Itt voltam veled!
Ösvény vagyok a lelkedhez, ott találhatsz rám,
bárhova is indulj el, majd visszatérsz hozzám.

ÉN:
Most már látlak Földön, Égen, megtaláltalak,
észreveszlek fűben-fában, látlak és hallak.
Visszaköszönsz szép dalokból, folyton rám találsz,
szép madarak énekével a fülembe szállsz.
Felismerlek templomokban, könyvek lapjain,
fényességgel beragyogod hétköznapjaim.
Kiragyogsz a tudományból, szép utat mutatsz,
velem együtt egy szebb jövőhöz új ösvényt kutatsz.
Mások szemében csillogva megtalállak én,
áldás vagy az életemben, élő, tiszta fény!

KÖVETKEZTETÉS:
Ott vagy szerte a világban,
ott vagy kőben, élő ágban,
te vagy minden körülöttem,
előttem vagy és mögöttem,
testemben, a lelkem mélyén,
lelkem kibomló szegélyén.
Végre, végre reád leltem,
mert te veled egy a lelkem!

MÁSOKNAK:
Míg kívül keresed, eltűnik előled,
míg ha önmagadban, előlép belőled,
kitárul az élet, megnyílik előtted,
s rájössz, sohasem volt távol, messze tőled!