Vona Erzsébet Cecilia : Soha ne mondd
Itt leszek minden éjen és hajnalon,
Látod, magam vagyok a nyugalom.
Soha ne mondd, szenvedés az Élet,
Amíg mélységében meg nem éled.
Csüggedsz, mert kudarc ért utadon,
Sorsodtól hibáidért ez hát a jutalom.
Ne mondd soha, Neked úgysem sikerül,
Vihar után az Ég is mindig kiderül.
Soha ne mondd, szélmalom csak a harc,
Lehull az álca, alatta szenvtelen az arc.
Szerencséd, ha rendre, sorra elkerül,
Engedd el lelked mélyen ott, legbelül.
Soha ne mondjon hazug szót a szád,
Ember vagy, Neked is lehet hibád.
Soha-soha ne szeress csak félig,
Amit elkezdtél, vidd becsülettel végig.
Soha ne fürkészd, mit a lepel eltakar,
Te is ember vagy, ki néha sokat akar.
Ne mondd ki a szót, ha a düh elragad,
Kínzó szavak Téged is megfojtanak.
Ahogy jéghegy sodortatja magát az árral,
Sodorjon a sors, hogy a bajból kilábalj.
Életedre fény, jószerencse köszöntsön,
Néked jólét, siker mindig előre köszönjön!
Én mindig itt leszek, tőlem bármit kérhetsz,
De azt soha, hogy mások felett ítélkezz.
Ne kérdezd, hibáidért mi lesz büntetésed,
Majd az égben, öröklétben ítéltetik vétked!
Kommentáld!