ÖSSZETÖRVE, ISTENEM KEZÉBEN
Ne bánd,ha e vers miatt sirni fogsz.
Vannak lelket rázó pillanatok.
Vannak a szivnek fájó percei,
miket nem szabad elfelejteni.
Szükségünk van rá,s mint a drágagyöngy,
formálódik benne,s új arcot ölt.
- Vannak utak,mik messzire visznek,
mélységek mélyén a sötét ijeszt.
Magasba szökő utak is vannak,
s hisszük,örömet majd sokat adnak.
De szárnyszegetten hullunk a mélybe:
mondod magadban - ezt mégse kéne -
Micsoda ördögi kör,lent és fent!
Utánam ki jön? Előttem ki ment?
Emberi út ez? Meg sem érthetem,
ki akarja csúfos végzetem?
Mi lehet célja?Akárki legyen.
S miért nem lehetek mindég a hegyen?
Kinek érdeke,hogy lezuhanjak?
Szakadék mélyén,mint az űzött vad
vergődjek ott,lent,seb kinjaival,
és nem kérdezi senki tőlem - mi baj?
S hogy mégsem zúzom magam halálra:
van,aki életemet vigyázza.
Vigyázza hiven,féltőn,szüntelen.
Előttem járt már régen a hegyen.
A szakadékban is meggyötörten,
s az utolsó úton is összetörten.
Mig én forgandó sorsomat járom,
és menekülésem sehol sem látom,
Ő és egy másik erő küszködik:
miattam a kettő összeütközik.
A célpont vagyok,nem tudtam róla.
Miért van ez igy,hol a rugója?
- S mig töprengtem gyöny életem felett:
Az egyik miattam elvérezett.
- Sirni,zokogni szerettem volna,
de mint patak,ha megfordulhatna,
égő könnyeim befelé folytak,
fájó szivem jaj,semmit sem mondhat!
Nincsen méltó szó,nincsen köszönet,
ilyen áldozatot köszönni meg!
- Most értem sorsom zuhanásait:
Ő volt,aki szakadékba vitt.
Hogy mig zúg felettem dúlva a vihar,
ne birkózzak nagy rontásaival.
- Tisztább maradok ott,lent a mélyben,
összetörve ,Istenem kezében.ÁMEN
/Páskúlyné Kovács Erzsébet/
Kommentáld!