A grandiózus kicsiségek közé tartozik az elismerő, jó szó is.
Selye János, világhíres tudósunk írja: elismerés nélkül éppen úgy nem élhet az ember, mint a hal víz nélkül.
Házasságunk harmadik évében Éva már nem bírta tovább. Új frizurát csináltatott, elegáns ruhát vett fel, úgy várta haza a férjét, az hátha, most az egyszer észreveszi és megdicséri, haját, ruháját. vagy legalább a különös gonddal készített jó vacsorához lesz egy szava.
Semmi. Ádám megcsókolta. Pontosan úgy, mint máskor. Szó nélkül megette a vacsorát, de amikor újsága után nyúlt, Éva kirobbant:
-Sose dicsérsz meg semmiért. Neked szépítettem magam, neked öltözködöm, a kedvenc ételedet készítettem és egy elismerő szavad sincs hozzám?
Mire Ádám:
- Mikor mondtad egyszer is, hogy okos vagyok és erős. Hogy sokat dolgozom és most is a második műszakomból jövök - érted.
Évődő, kedves hangon, mosolyogva mondta mindezt, úgy, hogy Éva elnevette magát, de magában megjegyezte:
Az elismerő jó szót nemcsak várni kell, hanem adni, mondani is. S arra mindkettőjüknek szükségük van.
Egy összetörtségében őszintévé vált férj mondta el - közvetlenül felesége halála után:
- "Őrjítő, ha meggondolom, a halotti koszorú volt az első virág, amit húsz évi házasság alatt kapott. Azért is vettem neki olyan irdatlan nagy koszorút!"
- Igen, vannak a rossz lelkiismereteimnek is virágai. De nem lehetne egy ilyen óriáskoszorút előre és szálanként odaadni asszonyainknak - míg élnek?! Miért is ne lehetne "élők napja" is, ha már van halottak napja.
/Dr Gyökössy Endre/
Kapcsolódó hírek:
Válaszd az ÖRÖMÖT
FÖLDET ÉRÉS
,,MEGMUTATTA NEKIK A KEZÉT"
SENKI SEM KÁRHOZTAT TÉGED