„Többet ér a jó hírnév a nagy gazdagságnál, a jóindulat jobb az ezüstnél és az aranynál.”
Példabeszédek 22,1
Értékválságban szenvedő világunkban sokan bolyongnak céltalanul, keresve valamit, ami betölti az életüket, vagy kisebb dologra gondolva értelmet ad számukra a pillanatnak.
Az egyik ismerős kis falucskában volt egy ház, ahol nagyon sokan megfordultak, nap, mint nap.
Sokszor volt ez a hajlék az ilyen emberek gyűjtőhelye.
Betért ide az álhatatlan barát, aki sokszor volt haszonleső, mégis megtapasztalhatta mindig a szíves vendéglátást.
Jó szóért betért a javasasszony, kinek átkára nem hízott, hanem fogyott a jószág.
A magányos harmadik szomszédasszony, hogy valaki meghallgassa a határból hozott pletykát és ne feleljen rá.
Láttam ott kisiklott életű vesztest, aki akkor mégis embernek érezte magát; előítélettől menedéket kereső asszonyt, aki otthagyta rendes urát, gyermekét egy pénzes piásért; nagyhatalmú hivatalnokot, ki őszinteségre vágyott; vagy megközelíthetetlen orvost, ki csak barátságra.
Mit gondoltok milyen volt az a ház, palota? Szeretetotthon vagy csoda-vár? S még sorolhatnám.
Egyik sem. Egy tanácsi bérlakás volt, enyhén salétromos fallal. Nem volt benne vízvezeték, csatorna; így sem WC, sem fürdőszoba. Az előszobából nyílt a konyha, a spájz, és a szoba. Hiányzott belőle az új bútor, de még középosztálybeli kényelem is.
Nem tette azt vonzóvá semmi sem, csak akik benne laktak: szeretetteljes, kedves emberek.
Mégis gazdagok voltak-e? Szerintem igen.
“Csendet tanultam a beszédesektől, toleranciát a türelmetlenektől, kedvességet a durváktól.” (Khalil Gibran)
“A kedves szavak nem kerülnek sokba… Mégis sokat érnek.” (Blaise Pascal)
Kapcsolódó hírek:
HÁLA
A VILÁGHÍRŰ PARFÜM
A BOLDOG EMBER
HAZUGSÁG ÉS MÉGIS...