Olvasónk egy éve él Chilében, így pontosan látja, az expat-élet kihívásait. „Összességében jó iskola, ajánlom mindenkinek. Ám – mint minden jó iskola – ez sem egyszerű. Itt nem adnak jegyeket, de ennek ellenére könnyen bele lehet bukni.” Mielőtt nekivágnál a nagyvilágnak, ezt feltétlenül olvasd el! Olvasónk, Ágota írása.

Expat: 

angol szó, az expatriate rövidítése. Én abban az értelemben használom (mindenféle negatív és pejoratív sallang nélkül), amikor egy szakember rövid ideig külföldi kiküldetést teljesíti az alkalmazója vállalatánál. Ilyenkor általában a cég biztosít lakhatást és megélhetést az egész családnak. Dolga végeztével hazamegy, esetleg továbbküldik. Ne keverjük össze a diplomatakarrierrel: ők is expat-életet élnek, de rájuk sokkal szigorúbb szabályok érvényesek.

Ragyogó kezdetek

Ez eddig jól hangzik: veszed a kutyát, macskát, gyereket, bepakolsz fejenként egy bőröndbe, és irány egy (a szemedben egzotikusnak tűnő) ország, ahol vár a kényelmesen berendezett lakás, egészségügyi biztosítás, körülbelül ugyanaz a munka, mint otthon, csak az iroda változik. A barátok irigyelnek, a szüleid büszkén mesélik az osztálytalálkozón, hogy a gyerek befutott. Az elején te is így gondolod, aztán becsöppensz a valóságba. Valóban: fizikai és anyagi értelemben minden jó, de vannak a dolognak hátulütői is. Álljon itt pár észrevétel a wannabe expatoknak vagy a külföldre költözőknek egy éve Chilében élő expat-feleség tollából. (Megjegyzem, ez egy személyes hangú írás, másképp is át lehet élni.)

Minimalista környezet

Egy bőrönddel költözöl. Megtanulod, hogy a tárgyak csak tárgyak, a ruhák csak ruhák, egyiket sem kell halmozni. Nincs szükség egy hatodik vázára, egy ezredik pár cipőre. Amid van, az kevés, jó minőségű és időtálló. Te vagy színes, és nem a ruháid vagy a környezeted. Ez nem azt jelenti, hogy néha nem adnád a fél karod egy otthoni szöszmötért, csészéért, ágyneműért vagy őszi illatért.

Általában biztosítva van a lakhatásod: kényelmes egyenlakás, kevés bútorral, semleges színekkel. Amit aztán mindennek érzel, csak az otthonodnak nem. Ez akkor fogalmazódott meg bennem, amikor egy santiagoi expat-csoportban folyamatosan jöttek a garázsvásárokra hívó felhívások, és majdnem mindenkinek ugyanazok a barna egyenbútorai és obligát fehér porcelánjai voltak eladók. Sehol semmi dísztárgy, csecsebecse, amellyel otthon általában körbeépítjük magunkat. Inkább hasonlít a lakásod egy hotelszobához.

Az új nyelv kihívásai

Egy új nyelvet tanulni azt jelenti, hogy új színt fedezel fel a végtelen színskálán. Én több nyelven olvasom reggelente a híreket, és hihetetlenül érdekes azt látni, hogy egy hír mennyire nem hír egy másik nyelven. Hogy ugyanazt azt objektívnak tartott hírt mennyire árnyalja, ha egy más kultúrában szocializálódott ember ír róla. Időt kell adni az új nyelvnek. Eleinte rettenetesen frusztráló, hogy egy üveg vizet sem tudsz kérni, de idővel belejössz. A nyelvbe… meg az állandó frusztrációba is. A spanyolnál viszonylag hamar elsajátítható a konyhanyelvi szint, ezzel már lehet boldogulni. Nagyobb kihívást jelent egy olyan ország, ahol több, illetve nehezebb nyelvet beszélnek. Ott az elszigetelődés mértéke is nagyobb.

A csevegés művészete

Idővel megtanulsz beszélgetni, én legalábbis sokkal nyitottabbnak érzem magam. Nem tudom, hogy a kultúra miatt,  vagy azért, mert hiányoznak a baráti, családi asztalt körülülős beszélgetések. Beszélgetsz a fodrásszal, a boltossal, a piacon, a kávézóban, a nyelvsuliban, kollégákkal, a metróban a biztonsági őrrel, mindenkivel, aki itt nőtt fel, és elképesztő történetei vannak arról az országról, amelyről legjobb esetben annyit tudsz, amennyit sebtiben elolvastál a Wikipédián indulás előtt.

Sokszor figyelem az angolszász kultúra small talk bajnokait, milyen mesteri fokon űzik a laza, mosolygós csevegést időjárásról, kirándulásokról, éttermekről. Soha nem kritikusak, ritkán van szó betegségről, honvágyról, ne adj isten politikáról vagy vallásról.

Idő(járás), ha már…

A chilei időjárás (főleg a santiagói) nem szélsőséges, barátságosabb is talán, mint az otthoni. A fura az, hogy most itt a tavasz kezdődik, míg otthon már ősz van. Egy éve állandó időtlenségben élek, nem érzem az idő múlását. A 2016-os év mintha kimaradt volna, mert kiestem az otthoni időszámításból. A születésnapom itt télen van, és miféle dolog az, hogy decemberben strandpapuccsal vannak tele a boltok?! Otthon az ember év végén, amikor hideg van, és a karácsonyi ajándékokra gondol, közben lezárja magában az évet, gondolatban elkezdi az újat. Fura ez az érzés strandpapucsok között. Az időtlenség ellenére az idő telik: valamiért hajlamos vagy úgy érezni, hogy otthon az idő akkor és úgy állt meg, ahogyan hagytad.

Amikor kilenc hónap után hazalátogatsz, szíven üt, hogy a szeretteid arcán megszaporodtak a ráncok, az ismerőseid gyerekei mekkorát nőttek, a volt munkahelyeden milyen kevesen köszönnek, és mennyi az új arc.

Azt hiszem, a hazatérésnek vékonyabb az irodalma, holott érdemes lenne több figyelmet szentelni neki.

Barátságok

A barátságok felszínesek, rövid életűek. Ha rövid ideig élsz valahol, már a harmincas éveid taposod, kevés a lehetőség az ismeretségek elmélyítésére. Van egy olyan is – főleg az olyan országokban, ahol nehezebben tanulható a nyelv – hogy az ideiglenesen ott élő külföldiek egy buborékban, a saját köreikben élnek, nem kapcsolódnak a helyi életvitelhez, szokásokhoz. Tudják, hogy a hétfő szabadnap, de legtöbbször nem tudják, miért. Miért van épp tüntetés vagy élőzene a főtéren, és hogy este sorsdöntő focimeccs lesz. Pedig az otthont adó közösség életébe való bekapcsolódással könnyebb lenne az ismerkedés is.

Ne mérd össze!

Annál jobban koncentrálsz viszont az otthoni dolgaid megőrzésére. Hajlamos leszel összehasonlítani az új országot az otthonhoz… vagy egy elvárt ideálhoz. Pedig semmi értelme sincs. Más kultúra, más éghajlat, illik nyitottam viszonyulni, és megpróbálni megérteni. Mondok egy példát: itt a közlekedés borzalmas, az emberek nem tudnak vezetni, a forgalom gyors, sok a dugó… De ez nagyon relatív, hiszen nálunk nincsenek hatmilliós metropoliszok, tehát eleve az almát hasonlítjuk a körtéhez. Másrészt az infrastruktúra Chilében igen jó, valóban gyorsan lehet közlekedni, ezért gyorsan is közlekednek. A tömegközlekedés flexibilis, a metró kényelmes, kivéve csúcsidőben. Akkor szörnyű, sírnak az itteniek is, de valószínűleg még nem metróztak Pekingben…

A világ színes

Nem mindenki fehér, nem mindenki beszél magyarul, nem mindenki keresztény… és úgy általában: kevesen hallottak Trianonról. Ennek ellenére Chile barátságos hely, ha nyitott vagy, találkozol koreai divattervezővel, madagaszkári apácával, kanadai világutazóval, brit jógaoktatóval, japán íróval és a litván anyanyelvű fordítójával. Hihetetlen történeteket hallasz, és kíváncsi leszel még többre. Meg szeretnéd ismerni a szülőföldjüket, a szüleiket. Egy bizonyos távolságból az emberi történetek prizmáin keresztül az otthoni történetek más jelentést nyernek. Lehetőséged nyílik kirándulni. Dél-Amerika egy izgalmas hely, a chilei természet lélegzetelállító és változatos.

Menni kell, és kész! Tapasztalni, elraktározni, megosztani! Otthon ülni tilos!

Ágota