Mit mondjunk tehát? Maradjunk a bűnben, hogy megnövekedjék a kegyelem?  Szó sincs róla! Akik meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk még benne?  Vagy nem tudjátok, hogy mi, akik a Krisztus Jézusba kereszteltettünk, az ő halálába kereszteltettünk?  A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk.  Ha ugyanis eggyé lettünk vele halálának hasonlóságában, még inkább eggyé leszünk vele a feltámadásának hasonlóságában is.  Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett vele, hogy megsemmisüljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek.  Mert aki meghalt, az megszabadult a bűntől.  Ha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy vele együtt élni is fogunk.  Hiszen tudjuk, hogy Krisztus, aki feltámadt a halottak közül, többé nem hal meg, a halál többé nem uralkodik rajta.  Mert aki meghalt, az meghalt a bűnnek egyszer s mindenkorra, aki pedig él, az az Istennek él.

Róm 6,1-10.

A REMÉNY HÍRNÖKE

Őt szeretitek, pedig nem láttátok, őbenne hisztek, bár most sem látjátok, és kimondhatatlan, dicsőült örömmel örvendeztek, mert elértétek hitetek célját, lelketek üdvösségét. (1Pét 1,8-9)

Bill két hónap alatt a kórházban, különböző sikertelen rákellenes kezeléseken esett át. Az orvosok felkészítették a családot a legrosszabbra. Meglátogattam Billt, hogy bátorítsam, de különös helyzetben találtam magam. Isten Billt használta fel arra, hogy a hitről, küzdelemről és a kegyelemről beszéljen nekem. 

Az egyik legemlékezetesebb beszélgetésünk során Bill elmondta, hogy kisfiúként egy hidegvizű patakban keresztelték. Ez az ember, aki földi élete végén olyan erősen kapaszkodik lelki születésének történetébe, arra emlékeztetett, hogy hajlamos vagyok elfelejteni, milyen nyomot hagyott Isten az én életemben az istentiszteletek és a testvéri kapcsolatok során. 

Nem sokkal Bill halála után, egy patak partján álltam a város parkjában és arra gondoltam, vajon ez a patak hasonló-e ahhoz, amelyikben Billt keresztelték. Eltűnődtem, vajon hallotta-e ugyanígy a patak csobogását, érezte-e ugyanezt a szellőt. Vajon az itt megkeresztelt emberek ugyanolyan biztosak-e hitükben, mint Bill volt. Köszönöm Istennek, hogy ilyen jó hírnököt küldött nekem, aki megtanított ünnepelni és emlékezni saját keresztelőmre, és értékelni Isten csodálatos családját.

Imádság: : Életnek Ura, taníts megünnepelni azokat a pillanatokat, melyek hozzád és barátainkhoz kötnek. Ámen.

Mások tanúsága segít értékelni Isten munkáját az életemben. 

L. Shane Stanford (Mississippi, USA)