A Biblia nem tud róla, hogy a tiltott fa almafa volt, mégis a keresztény hagyományban általános az a hiedelem, hogy Éva anyánk almát szakított a tiltott fáról, mely a kert közepén állt.

Az alma őshonos növény volt Palesztinában, több fajtája volt ismert. A mérsékelt égöv egyik legismertebb gyümölcse, amelyik a 35-65. szélességi fok között szívesen tenyészik, így éghajlat tekintetében nem igényes növény. A tenger szintje felett 8oo-looo méterig szívesen terem.

Ma Palesztinában viszonylag ritka, főleg Askelon vidékén találunk almás kerteket, de régészeti emlékeink azt mutatják, hogy Szíria, Észak-Palesztina és a Kármel hegység kedves gyümölcse lehetett. Héberül tappuah a neve ami az nfch gyökből származik. Ennek jelentése: fújni, lehelni, lélegzeni. Ezzel a szóval jelöli Mózes első könyve azt a nevezetes eseményt, amikor Isten a földből formált embert leleltével megelevenítette.

Ezékiel jeles látomásában, a völgyben megszáradt csontok is Isten leheletére elevenednek meg. Így tehát az alma, már valahol a sémi logikában is az élet gyümölcse volt. A zsidó honfoglalás idején gyakoriak voltak az alma, vagy az almával egybekapcsolt helynevek Palesztinában. Ilyenek voltak pl. Tappuah = alma, Bét-Tappuah = az alma háza, Én-Tappuah = alma forrás. A Jóel korabeli pusztító sáskajárás idején elpusztult, értékesebb növények között sorolja fel a próféta az almát.

Megbecsültségét mutatja, hogy az Énekek Éneke is szívesen említi az almafát hasonlataiban. Megtudjuk, hogy a régiek úgy tartották, hogy az alma kiválik az erdő fái közül, árnyékában kívánatos pihenni, illata kellemes, gyümölcse édes és szép, aranyszínű. Ezért a bölcsességet, a tudást hasonlítja hozzá Salamon király példabeszéde, amelyet Ezékiás emberei gyűjtöttek össze:

"Mint arany alma ezüst tányéron, olyan a helyén mondott ige." Így dicséri a bölcs a sárgára érett, illatos almát.

Úgy tűnik, hogy a mindig, mindennel elégedetlen filológusok megirigyelték ezt a dicsőséget az almától, és azzal gyanúsították a tappuah szót, hogy az nem is almát jelent. Voltak, akik narancsra gondoltak - hiszen ma Izrael egyik legjelesebb terméke az aranysárga, illatos gyümölcs, de ezt a kézenfekvő állítást cáfolja az, hogy ezt a királyi gyümölcsöt csak a l5. században arab közvetítéssel hozták be Palesztinába. Kevéssé jó ötlet volt a citrom, amelynek gyümölcse nem édes, bár illatára és színére nem lehet panaszunk. De ez is perzsa eredetű növény, amelyet csak a legutóbbi évtizedek kertészei honosítottak meg az Ígéret Földjén. A fanyar birsről is nehéz állítani, hogy az ajkaknak gyönyörűséges, a barack és a többi számításba jöhető növény sem őshonos. Ezért nincs okunk kételkedni, hogy a tappuah almát jelent.

A jó és gonosz tudásának fája csak az európai keresztény hagyomány szerint terem almát. A Talmud egy citromféleségnek tartja. Többen abból, hogy Ádám és Éva a fügefa levélből készített ágyékkötőket, a fügét tartják a tiltott gyümölcsnek. Ezt Molnár János jezsuita atya egy l76o-ban megjelent művében emígyen utasította el: "Annak a fának, melly miatt megesett szegény atyánk, még a levelétől is irtózott a bűn után. Mások almafának mondják, de hiába, erre bizonyosan semmit sem mondhatunk". Ugyanakkor Bod Péter első "Leksikon"-ában, melyet Gutler l7l5-ben megjelent munkája nyomán készített, emígyen ír az almafáról "A gyümölcsöt termő kertben a fák között igen jó s kedves gyümölcsöt termő élő-fa. Hasonlatosság szerint jelenti a Krisztust.

Énekek Éneke 2,3: "Mint az almafa az erdőnek fái között, ollyan az én szerelmesem az ifjak között, mint az almafa minden fák között kívánatosabb gyümölltsel illatoz: úgy a Krisztus, mint Életnek Fája, és a híveknek fejek, drága tselekedetekkel illatoz."

Énekek Éneke 8:5. "Az almafa alatt költöttelek fel tégedet, ott fogadott téged a te anyád, ott fogadott téged a ki szült, az-az, a Szent Lélek a Krisztus segítsége s neve által serkentett-fel téged: ott fogadott téged az Ekklésia a ki ennek óltalmában óltalmazott."

Az is erősítette a magyar néphagyományt abban, hogy Ádám-Éva fája, almafa volt, hogy a férfi erősebb gégefőjét régtől "ádámcsutkának" nevezik. A fügének meg nincs csutkája. Egy szép erdélyi hagyomány így indokolja ezt: "Azt mondta az Ádámnak a felesége: -Egyél az almából, Isten léssz, egyél még belőle! Mikor Ádám beleharapott, a torkán akadt, s azért lett az Ádám csuszája. Hát azért van a gégében az Ádám csúszája!"

Az európai hagyományban a tiltott tudás és a tiltott szerelem megismerésének jelképe volt, és nemcsak a Biblia alapján. A görög mitológia szerint Hesperisek az Ókeánoson túl őrizték aranyalmáikat, amelyeket Heraklésznek kellett megszerezni, hogy halhatatlanná lehessen. Ugyanígy találjuk ezt az ír és a Wales-i mitológiában. Graves híres-neves mitológiája szerint, a három alakban megjelenő Hold-istennő nyújtotta át Párisznak az almát, hogy ezzel az "útlevéllel" juthasson el Élűszion mezőire, a halhatatlanság birodalmába. A germán istenek is egy aranyalmának köszönhették halhatatlanságukat, és ezt a közös indoeurópai alma-hagyományt számos párhuzam erősíti. Amikor a kereszténység inkulturálódott az európai hagyomány tengerében, kézenfekvő lett hogy a jó és gonosz tudásának fája, ahol az élet és a halál kérdése eldőlt, almafa volt.

Az ókeresztény és a bizánci hagyományban legtöbbször fügének képzelték a tiltott gyümölcsöt, ami Nyugat-Európában egyre inkább almává változott. Ebben az is segített, hogy a Vulgata szövegét félreértették. 1 Móz. 2:9-ben azt olvassuk, hogy: "lingnunque scientiae boni et mali /és a jó és gonosz tudásának fáját/ sarjasztotta Isten a földből. A latin nyelvben a malus jelentése: rossz, míg a malum az almát jelenti. A két szót összetévesztették, vagy a titokzatos fa meghatározójának tekintették. Így lesz Jézus attributumainak egyik az alma. Sokszor a megfeszített Jézus vagy Mária lábánál ábrázolják. Ilyenkor a Krisztus által legyőzött eredendő bűnt jelenti. Mária itt az új Éva, míg Jézus az új Ádám, aki eltörli a bűnt és a halált.

Különösen akkor egyértelmű a célzás, ha az almán látszik, hogy beleharaptak. Azt is meg kell jegyeznünk, hogy pozitív értelemben is használja a középkori ikonográfia az alma szimolumát Jézussal kapcsolatban. Ha az angyalok vagy a szentek tartják kezükben, esetleg a gyermek Jézusnak nyújtva, akkor ezzel a mennyei szeretetre vagy Jézus Krisztus kereszthalálára, a megváltásra utalnak.

Az almának ezzel a középkorban kialakult szimbolum rendszerével párhuzamos az ősi magyar hitvilág aranyalmája. A népmese hőse a sárkány várát aranyalmává varázsolva viszi el. Tündér Ilona aranyalmáinak párhuzamaihoz elég itt Berze Nagy János remek monográfiájára gondolnunk. Ezért nem véletlen, hogy népszokásainkban Európa nagy részén gyűjtött szokásokkal megegyező módon az alma régtől fogva a szerelem és a termékenység szimbóluma. A Közel-Keleten a fügének és a gránátalmának volt hasonló szerepe. Megtaláljuk a házasságkötési szokásokban. Adták szerelmi ajándékként, a szerelmi jóslások eszköze volt.

Ez is kapcsolatban áll a bibliai tudás fájával. Érdekes, hogy a fent említett alma - Krisztus párhuzamra utal, hogy nagyon sok szokás karácsonyhoz kötődik.

Ádám és Éva almájának ábrázolása, leggyakrabban a mézeskalács-ütőfákon jelenik meg, hiszen a mézeskalács jellegzetesen szerelmi ajándék volt. Pozsonyból már a l7. századból fennmaradt ilyen ütőforma. A jó és gonosz tudásának fájával kapcsolatos az is, hogy egy nagyon szép, l797-ben készült bírói boton találjuk ábrázolva az alma leszakításának jelenetét. Felföldről került a bot a budapesti Néprajzi Múzeumba. Bibliai utalás rejtőzik amögött is, hogy a fazekas céh emlékein gyakori Ádám és Éva képe, utalva arra, hogy Isten az első emberpárt agyagból teremtette.