„Az én Istenem kielégíti majd minden szükségteket gazdagsága szerint dicsőséggel Krisztus Jézusban.” 

Fil 4:19

Isten biztosan előre látta azokat az eseményeket gyermekei életében, amelyek miatt ők majd aggodalmaskodni fognak. A legérettebb keresztények is gyakran eltúlozzák, és szorongva nyögnek gondjaik terhe alatt. Aggódunk a személyes dolgaink, a családi problémák, anyagi gondjaink miatt, szorongással töltenek el múltbeli és eljövendő történések.

Péter apostol komoly tehernek látta ezt az aggódást, és bölcs tanáccsal látott el minket a kezeléséhez. Péter tanácsa, hogy vessük minden gondunkat Istenre. Bízzuk Isten bölcs és irgalmas gondviselésére problémáinkat, amelyek lekötik figyelmünket, nyomasztanak, megsebzik testünket-lelkünket. Megteheted, mert „Ő gondot visel rád” (1 Pét 5:7). Hát nem lenyűgöző? Nem kell magunkkal cipelnünk gondjaink terhét. Neked se, meg nekem se. Isten ki akar szabadítani a gondok súlya alól, és át akarja venni őket.

Ez nagyon jól hangzik. Nekem nem esik nehezemre Istennek átadni a gondjaimat. Először úgy érzem, megkönnyebbülök. Mindaddig, míg azt nem tapasztalom, hogy Isten nem úgy válaszol, ahogy én elképzeltem. Olyankor aztán nehezemre esik, hogy vissza ne vegyem a terhet.

Miután elvesztettem a férjemet, sokat fájt a gyomrom. A testem így reagált a stresszre. Úgy gondoltam, ha átadom Istennek a gondjaimat, és megkérem, hogy Ő vigye tovább, majd szépen elmúlnak a gyomorproblémáim. Azt reméltem, hogy nem kell többet a méregdrága terápiára járnom hetente. De mindez nem így történt. Továbbra is fájt a gyomrom, ami azt jelezte, hogy tovább kell járnom a tanácsadásra. Abban is bíztam, hátha a terapeuta csökkenti a tartozásomat, ehelyett emelte a tarifát.

Mi értelme volt átadnom Istennek a gondjaimat, ha nem változik semmi? – töprengtem.

Jegyezzük meg: amikor te vagy én átadjuk Istennek a gondjainkat, az jár a fejünkben, hogy az Ő felelőssége, hogy törődjék velünk. Elfelejtjük, hogy Isten nagy vásznon fest. Ő látja az egész képet. Mi csak azt, hogy mi történik velünk ott és akkor. Ez az oka, hogy Isten hagyja, hogy bizonyos történések megessenek velünk – jó dolgok és rossz dolgok, olyanok, amelyeknek látjuk az értelmét, és olyanok, amelyeknek nem.

Valamit, amit mi ketten fájdalmasnak, rombolónak élünk meg, Isten jóra használja az életünkben – építi általa a szentséget viselkedésünkben, jellemünkben. Semmit nem enged meg, amit előzőleg át nem szűrt védelme hálóján.

A legnagyobb rossz, ami történhetne velünk, ha Isten olyannak hagyná meg a jellemünket, amilyen akkor volt, amikor Rátaláltunk. A nehéz időszakokban erre az ígéretre számíthatunk: „Mindenfelől szorongatnak minket, de agyon nem nyomnak; bizonytalanságban vagyunk, de nem esünk kétségbe; üldözést szenvedünk, de elhagyatottak nem vagyunk; földre terítenek, de el nem veszünk” (2Kor 4:8-9).

Isten nem fogja megengedni, hogy nehézségeink tönkretegyenek. Lehet, hogy önmagukban tragikusak, de Isten jóra fogja használni őket.

Igen, te is, én is Istenre bízhatjuk a gondjainkat, mert az Ő felelőssége, hogy vigyázzon ránk. Ha átadjuk életünket, hogy helyezze be azt a nagy képbe, amit alkot, a súly felemelkedik lelkünkről, és a béke elmossa szorongásunkat.

Istenem, ha nehéz idők jönnek, nem fogok félni. Hiszek szerető gondviselésedben, abban, hogy törődsz velem és a családommal. Vedd át, Uram, a terhet, és tölts békét a szorongás helyére a lelkemben. Jézus nevében, Ámen.