Húsvétkor szívesen töltök időt a kereszt lábánál. Csatlakozol hozzám? Képzeljük azt, hogy mi is ott vagyunk a tömegben Jeruzsálem falain kívül, Jézus keresztre feszítésének helyszínén. A Golgotán állunk figyelve ahogy a katonák keresztre feszítik Jézust.

Korán van még.

Mivel szembesülünk?

Jézus a kereszten függ, elmondhatatlan fájdalomtól meggyötörve.

Nagy hangzavar van körülöttünk:

Zajos csőcselék vesz körbe bennünket. Kalapács ütések hangját halljuk. Csúfolódó szkeptikusokat. Zokogó hozzátartozókat. 

Hajoljunk egy kicsit közelebb:

Halljuk meg Jézus szavait a kereszten:

"Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek." Lukács 23:34

Ezek a szavak nem méregtől és gyűlölettől habzanak. Nem menekülésért könyörögnek. Jézus első szavai a kereszten egy imában fonódnak. Megbocsátásért könyörögnek. Kiért imádkozik Ő tulajdonképpen? A római katonákért, Pilátusért, vagy Heródesért? A tömegért, akik „Feszítsd meg!-et kiáltoznak? Azokért, akik elárulták őt? Igen, őértük is, valamint érted és értem is imádkozott.

„Mondom neked bizony ma, velem leszel a paradicsomban.” Lukács 23:43

Jézus két oldalán rablók lógtak. Mindketten szidalmazták Jézust. (Máté ev. 27:44), de nem sokkal később az egyik figyelmezteti a másikat. Valami mélyen megváltozik benne. A lator meglátja saját bűneit. Megbánja azokat és Jézus kegyelmet közvetít számára. 

Amikor Jézus meglátta ott állni anyját, és azt a tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: "Asszony, íme, a te fiad!" Azután így szólt a tanítványhoz: "Íme, a te anyád!" És ettől az órától fogva otthonába fogadta őt az a tanítvány. (János 19:26,27)

Azt látjuk, hogy a kereszten függve Jézus az édesanyját keresi. Amikor meglátja, megszólítja, és gondoskodik róla. Kedves barátja, János gondjaira bízza. Csodálva szemléljük a jelenetet. Még szenvedései közben sem felejtkezett el édesanyjáról!

A délelőtt elmúlt, dél van. Minden elsötétedik, feketeség borítja a Földet. 

“Eli, Eli, lema sabachthani?’"Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?" (Máté 27:46)

Jézus a legnehezebb, legsötétebb óráit éli meg. A bűneink, a tiéd és az enyém megtörték Őt. (Ézsaiás 53:10, II. Korintius 5:21) Jézus mégsem jön le a keresztről. Nem könyörög kegyelemért. Ő ott marad a fán. Sírva egymásra nézünk: Hol van Isten? Miért engedte meg Isten mindezt? 

Jézus az Atyát szólítja. Fáj neki a hiánya. Krisztus ennek ellenére mégis ott marad a kereszten. Annak ellenére, hogy nem érzi a Menny közelségét, bíznia kell abban, hogy Isten elfogadja áldozatát.

„Szomjazom.” János 19:28

Egymásra nézünk. „A legkülönbözőbb fájdalmakat, csalódást, kínt mind összefoglalhatjuk a magunk számára is ezzel a szóval: szomjazom. "Torkom kiszáradt, mint a cserép, nyelvem az ínyemhez tapadt". Sóvárgunk elfogadás, szeretet, megértés után. Kívánjuk az elismerést, a törődést, az értékelést. Vágyunk testi-lelki gyógyulásra, igaz vigasztalásra. Szomjazunk valami más után, mint a mindennapok hajszolt egymásutánja. Epedünk valami maradandó, értelmes, örök valóság után a múlandóság világában. Mindezekkel a gondolatainkkal és kínunkkal odafordulhatunk Jézushoz, aki velünk szomjazik. „ *

„Beteljesedett.” János 19:30

Jézus nem elmormolja ezt a kijelentést, hanem tisztán érthetően, tudatosan mondja ki ezeket a szavakat. Ez győzelmes felkiáltás volt. Rádöbbenünk arra, hogy a Jézusról szóló próféciák beteljesedtek ebben a pillanatban. A küzdelemet, mely az Édenben kezdődött, Isten Fia megnyerte. (I.Móz. 3:15) Halleluja!

„Atám, a te kezedbe teszem le a lelkemet.” Lukács 23:46

Megdöbbenve állunk a kereszt lábánál. A látottak mélyen megterhelnek bennünket. Jézus elvégezte a munkát. A Biblia minden egyes szavát betöltötte. Minden ígéretét teljesítette. Önként engedte, hogy saját teremtményei ezt tegyék vele… engedte, hogy megköpdössék, megkínozzák, kivégezzék, mint egy utolsó bűnözőt. Mindezt értünk tette! A megváltás útján, minden egyes lépéskor az Atya szeretetébe vetette reményét.

Abban bízom, hogy értékesnek tartottad a kereszt árnyékában eltöltött időt. Köszönöm, hogy csatlakoztál hozzám.

Áldott Húsvétot kívánok számodra!