Mi marad egy nőből 23 év házasság és egy fájdalmas válás után? Két nagy gyerek, képek, mondatok, emlékek. Hiányérzet. Meg a fájdalom, amitől szabadulni kell, hogy elkezdődhessen az élet az élet után. Új sorozatunkban egy frissen vált nő mesél múltról, jelenről és – reméljük – jövőről. Jelenetek válásra, első rész. Sárközi Andrea írása.

Ani az előző esti vacsora pulton száradó maradékai közt szaporán készít egyszerre reggelit, tízórait és ebédet a gyerekeknek. Ideje sincs leülni velük az asztalhoz, pedig ez a reggel legjobb része. Amikor elindulnak, hosszan öleli őket, mintha világgá mennének. „Elkésünk”, Mackó Junior kihúzza magát, és rohan a gördeszkával előre, megelőzni Kiscsillagot.

Ani bezárja utánuk az ajtót, a Kutyuska hiába akar kimenni. Betesz egy kapszulát a gépbe, és felkiabál az emeletre. „Apa, kérsz kávét?” Szusszan egyet, meddig akar ez még aludni. Leül a kávéjával a rendetlen asztalhoz. Bambul a zöldellni készülő kertbe, ordítóan csicsergő tavaszi reggel, egy rigó már megint a virágláda rügyeit túrja. Lehunyja a szemét. Odabent csak a falióra ketyegése, egyébként méla csend. Amikor felnéz, a rigó már nincs ott, talán ezt is elkapta a szomszéd macska, evett volna kukacot.

Kutyuska bekakált a nappaliba, nem törődik vele. Lefekszik a konyhakőre, magzatpózba görbül. Karját a szájába nyomva ordít, ne hallják meg a szomszédok. Kifogy belőle a hang, a plafont bámulva kiterül. Kutyuska nedves orrával böködi, Ani eltakarja az arcát, ellöki. Arra gondol, dolgozni nem megy be, de fogat azt mos. Lehet, hogy még hajat is.

Az ágy egyik fele zilált, a másik érintetlenül bevetve. Az éjjeliszekrény mélyéből gyógyszeres dobozt halász elő. Ellesz két Xanaxszal, amíg hazajönnek a gyerekek.

A nagypárnát ölelve a falióra ütéseire ébred. Végigsimítja az üres helyet maga mellett, suttog. „Drágám, mikor keltselek?” Az órára néz, riadtan felpattan. A tükörben rémisztő arc, égnek álló haj, résnyi szemek, dagadt párnák között, pont mint Marge Simpson a rajzfilmből. A teregetőről leszedi az XL-es pólókat. A vécéfedelet felhajtja, ölében a ruhákkal leül a kád szélére és nézi. „Sose hajtja le”. Kocó a keskeny ablakon át innen látta tizenöt évig a szomszéd dombot, ahol most lakik.

Kapkodva rendet rak, főz. Csinosba öltözik, sminkeli magát. Megérkeznek a gyerekek, még vacsoráznak, amikor Kocó érkezik, vidáman kiabál, „halihó, indulhatunk?” Mackó Junior edzésre megy, apja viszi. Még jó, hogy Ani a tornagatyát visszacsempészte a szennyesből a szekrénybe, micsoda szégyen.

Ani Kocónak is kitesz egy tányért, laza és kedves. A gyerekek nem bírják, hogy ilyen, „apa meg gonosz vele”. Kocó nem eszik, fogyózik. Amíg Mackó Junior a cuccáért megy, a nappali közepén álldogál, nézelődik. Mint egy vendég. Az egyik fal tele családi képekkel, sok képen ő van a gyerekekkel, a kicsi fiúval a nyakában, együtt a tóparton, csúcsos papírcsákókban a születésnapi torta előtt. Mindenki sugárzóan boldog, a gyerekek teli szájjal kacagnak. Az egyik kép felé nyúl, „elviheted”, mondja Ani, „nem, csak megigazítottam”.

Ani lehozza az összehajtogatott pólókat, pár alsógatyát, Kocó zavartan a hóna alá csapja. Egy gatya a földre esik, Kutyuska elszalad vele, hagyják. A fiúk elmennek. Kutyuska belegabalyodott az alsógatyába, a sliccén kilóg a hosszú kutyaorr. Leszedi róla, és a szemétbe hajítja. Aztán meggondolja magát, kiveszi… és egy fiókba dugja.

Visszaöltözik az otthoni szedett-vedettbe. Megvolt az ötperces jelenés.

Sárközi Andrea

Folytatása következik.