„És aki elküldött engem, velem van: nem hagyott egyedül, mert mindig azt teszem, ami neki kedves.”

János írása szerinti evangélium 8:29

Elgondolkodtatott egyszer egy lelkész barátom, mikor alsó tagozatos kisfiáról mesélt egy esetet. Egy reggel, mikor átbeszélték a családban a napi teendőket, az apára jutott az a feladat, hogy az iskolai napközi után fiáért menjen. Aztán mindenki sietett a dolgára, a gyerekek iskolába, a szülők munkába. De az apának különösen nehéz napja volt.

Délelőtt különböző programok tervezésébe és szervezésébe merült bele, aztán csak úgy futtában bekapta az ebédet, és rohant tovább, hogy meglátogasson néhány hittestvért. Ezek az emberek komoly lelki problémákkal küszködtek, és barátomnak kellett Isten vigasztalását továbbítani számukra.

A lelkigondozás oly annyira leterhelte őt, hogy el is feledkezett arról, hogy fél 5-re a fiáért kellene mennie az iskolába. Órájára pillantva már azon járt a feje, hogy időben odaérjen az esti evangelizációs előadásra, ahol több tucat ember előtt kellett Isten jó híréről beszélnie.

A rendezvény után még hosszasan elbeszélgetett a vendégekkel, akik kérdésekkel bombázták őt Istenről és a Bibliáról. Késő esete, testileg-szellemileg kimerülten ért haza, mikor felesége csodálkozva kérdezte meg tőle:

– Hát a fiunkat hol hagytad?

Barátom előtt elsötétedett a világ. Még egyszer végigpörgette a napját, és akkor döbbent rá, hogy amikor az utolsó hittestvér meglátogatása után az órájára pillantott, akkor nem az előadásra, hanem az iskolába kellett volna sietnie.

Miután fölocsúdott, ledobta a táskáját, és rohant vissza a kocsihoz, hogy csikorgó kerekekkel induljon az iskolába. Mikor odaért döbbenten látta, hogy fia a portárs mellett teljes nyugalomban ül, és a leckéjével bíbelődik.

– Fiam! – kérdezte barátom az izgatottságtól még mindig lihegve egy kicsit – Nem estél kétségbe, amiért nem jöttem el a megbeszélt időpontban?

– Már miért estem volna? – válaszolta higgadtan a fiú. – Gondoltam, közbe jött valami, hát vártam. De tudtam, hogy úgy is el fogsz jönni értem.

Ahogy ez a fiú biztos volt, hogy az apja nem hagyja egyedül, ugyan olyan biztos volt Jézus is ebben. Ha mi szülők, el is követünk néha hibákat a gyereknevelésben, abban biztosak lehetünk, hogy Isten mindig megtartja ígéretét.

Ha „egyszülött fiát” nem hagyta egyedül, biztosak lehetünk abban is, hogy „mennyei apánk” minket sem fog magunkra hagyni. Evvel a bizonyossággal induljunk neki a mai napnak!