Háborús időkben Gyakran lehetünk tanúi az igaz, önfeláldozó barátság példájának. Egy ilyen történet két elválaszthatatlan jó barátról szól az első világháborúban. Együtt jelentkeztek a hadseregbe, együtt vettek részt a kiképzésen, együtt mentek hajón külföldre, és egymás mellett küzdöttek a fronton.
Az egyik támadás alkalmával az egyikük a szögesdróttal borított mezőn olyan súlyosan megsebesült, hogy nem tudta visszavonszolni magát a lövészárokba. Az egész terület Súlyos ellenséges tűz alatt állt, és Öngyilkosság lett volna megkísérelni a megmentését. Barátja mégis meg akarta kísérelni. Mielőtt azonban a lövészárokból kimászott volna, parancsnoka visszarántotta és megtiltotta, hogy kimenjen: "Már késő, nem tehetsz érte semmit, Legfeljebb téged is lelőnek." Néhány perccel később a tiszt hátat fordított neki. Erre a férfi azonnal elindult, hogy eljusson barátjához.
Nem sokára támolyogva jött vissza, életveszélyesen megsebesítve, de barátjával - aki már holt volt - a karjaiban. A tiszt dühös volt, Ugyanakkor mélységesen megindult. "Micsoda tékozlás!" - Kiáltotta. "Ő maga halott, és nem sokára te is az leszel. Ez egyszerűen nem érte meg!" A haldokló férfi utolsó erőfeszítésével ezt felelte: "De igen Ezredes! Mikor odamentem hozzá, Az egyetlen mondat amit még mondott, ez volt: tudtam, hogy eljössz értem Jim!
Kapcsolódó hírek:
Karácsony az új élet....
A PRÉDIKÁTOR
Isten számodra is közvetlenül elérhető...
A lélek gyümölcsei...