"Fújjátok meg a kürtöt a Sionon, fújjatok riadót szent hegyemen! Reszkessen az ország minden lakosa, mert jön az Úr napja, bizony, közel van már!"

Jóel próféta könyve 2:1

A határidők betartása soha nem volt az erősségem, és úgy gondolom, hogy ezzel nem csak én vagyok így. Amikor a feladat kiosztásakor a teljesítés dátuma is kitűzésre kerül, a legtöbb embernek — gondolom én — teljesen természetes, hogy minél hamarabb nekiáll megcsinálni a rá eső részt, annál hamarabb túl van rajta… számomra viszont az utolsó éjszakák a legtermékenyebbek. Nem mondom, hogy ez jó, vagy rossz, csak hogy ez gyakran így működik, és bizonyára nem csak számomra.

Aztán következő reggel felébredek, és eldöntöm, hogy “a mai nap hátralévő életem legelső napja” és mától mindent időben megcsinálok, nem fogom másnapra hagyni, amit még aznap megtehetek. És természetesen jön a következő határidő, a következő utolsó pillanatban befejezett munka, vagy határidőn túl leadott adminisztráció. Én pedig verem a fejemet a falba, hogy hogy lehetek ilyen buta, hiszen mindent már egy hete befejezhettem volna. A földi határidőkkel nincs is nagy baj. Az emberek megértőek, és aki ismer, az jó nagy hibahatárt enged, hogy az én késésemből ne legyen nagy probléma. 

Van azonban egy dátum, amit a világért se szeretnék lekésni. Van egy határidő, amit, ha beleszakadok is, be kell tartanom. De nem csak nekem, ugyanígy neked, és mindenki másnak is, aki hasonlóan tologatja a teendőit, mint én, ezt az egy dátumot nem szabad elszalasztani!

Hogy mikor esedékes ez a határidő? Azt nem tudom, sajnos. Több, mint 2500 évvel ezelőtt Jóel próféta már úgy beszél róla, mint ami “közel van”, sőt, olyannyira közel, hogy már a riadó hangja is hallatszik.

Az ébresztőóra már csörög, hiszen hamarosan elérkezik a határidő, amiről nem akarunk lekésni: az Úr napjáról.

Hiszen nem tudhatom, hogy holnap reggel felébredek-e még, vagy hogy egy hét múlva Jézus megjelenik-e a felhőkben dicsőségbe burkolózva. Addig pedig még annyi dolgom van! Kapcsolatokat helyrehozni, jellemtulajdonságokat elsajátítani, az örömhírt tovább adni... És ha akkor úgy talál engem, hogy éppen a jövő hétre teszem át azt, amivel addigra kész kellett volna lennem, akkor bizony nem fogom kimagyarázni magamat.

Nem véletlenül szól már több, mint 2500 éve a mennyei riadókürt.