Tanítványai közül ketten aznap egy faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan futamnyira volt, és amelynek Emmaus a neve, és beszélgettek egymással mindarról, ami történt. Miközben beszélgettek, és vitatkoztak egymással, maga Jézus is melléjük szegődött, és együtt ment velük. Látásukat azonban valami akadályozta és nem ismerték fel őt. Ő pedig így szólt hozzájuk: "Miről beszélgettek egymással útközben?" Erre szomorúan megálltak. Majd megszólalt az egyik, név szerint Kleopás, és ezt mondta neki: "Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod mi történt ott ezekben a napokban?" "Mi történt?" - kérdezte tőlük. Ők így válaszoltak neki: "Az, ami a názáreti Jézussal esett, aki próféta volt, szóban és tettben hatalmas Isten és az egész nép előtt; hogyan adták át a főpapok és a főemberek halálos ítéletre, és hogyan feszítették meg. Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izráelt. De ma már harmadik napja, hogy ezek történtek. Ezenfelül néhány közülünk való asszony is megdöbbentett minket, akik kora hajnalban ott voltak a sírboltnál, de nem találták ott a testét; eljöttek és azt beszélték, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt hirdették, hogy ő él. El is mentek néhányan a velünk levők közül a sírhoz, és mindent úgy találtak, ahogyan az asszonyok beszélték; őt azonban nem látták." Akkor ő így szólt hozzájuk: "Ó, ti balgák! Milyen rest a szívetek arra, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták! Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie?" És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt. Így értek el ahhoz a faluhoz, amelybe igyekeztek. Ő azonban úgy tett, mintha tovább akarna menni. De azok unszolták és kérték: "Maradj velünk, mert esteledik, a nap is lehanyatlott már!" Bement hát, hogy velük maradjon. És amikor asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta. Erre megnyílt a szemük, és felismerték, ő azonban eltűnt előlük. Ekkor így szóltak egymásnak: "Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat?"

Lk 24,13-32.

AZ ÚRNAK SZOLGÁLUNK

Én és az én házam népe az Urat szolgáljuk. (Józs 24,15)

A feleségemmel a családunkban évekig nem imádkoztunk az étkezések alkalmával. Ahogy azonban idősödtünk, a hitünk is egyre mélyült. Amikor unokáink születtek, elhatároztuk, hogy a legjobb, amit nekik és szüleiknek adhatunk, a jó példa. Így már nem csak ételt teszünk az asztalra, és asztalközösséget gyakorolunk, hanem hálát adunk Istennek mindenért, amit ad nekünk. Amint Józsué is mondta Izrael népének: "Én és az én házam népe az Urat szolgáljuk". (Józs 24,15) 

Jézust akkor ismerte fel a két tanítvány, akikkel az emmausi úton összetalálkozott, amikor leült velük az asztalhoz. Megtörte a kenyeret és hálákat adott, ekkor megnyílt a szemük, és tudták, hogy Jézus az. Az asztalunknál én is szeretném visszatükrözni azt, aki a hitben vagyok, és hálát adok az Úrnak. Ezért most, amikor megterül az asztalunk, és felszolgáljuk az ételt, az Úrnak is szolgálunk.

Imádság: Istenünk, add, hogy annyira éhezzük és szomjazzuk szent igédet, amennyire az előttünk lévő ételre és italra vágyunk. Hálát adunk a testi és lelki áldásaidért. Ámen.

Nincs a mainál alkalmasabb idő az Úr szolgálatára. 

Jim M. Quint (Kansas, USA)