Nem hátrafelé kell nézni.

Valóban értékes, megszokott, hozzánk nőtt ruhadarabokat kell az emberiség levessen. Jézust megfeszítették, mert mint ideje múlt ruhából kilépett az Ószövetség megannyi évszázadokon keresztül csiszolódott hagyományából, szokásából.

Számára egyetlen érték amelyhez föltétlenül ragaszkodott, a szeretet parancsában megfogalmazott Isten és ember szeretet. Szereti a mennyei Atyát, bízik benne, a kereszten is kezébe ajánlja a lelkét, és hisz az Isten által teremtett emberben, annak jóságában, ezért kér nagypénteken számunkra bocsánatot: "Bocsásd meg nekik atyám, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek." Úgy gondolom, hogy nekünk is, csak a Krisztus által elfogadott és az Újszövetséget jelentő szeretet parancshoz kell feltétlenül ragaszkodnunk.

Minden más elengedhető: a múlt sérelmei, országok határai, kiürülő intézmények tekintélye, minden. De még a szertartások, szokások, hagyományok, megannyi beidegződés mind mind csak eszköz, mankó, mely által a szeretet útján tovább mehetünk. Az út a fontos, és nem a jármű.

Én nem ünneplem meg, de még gyásznapot sem tartok azon a napon, melyen apámat elhurcolták a kommunista verő legények, hogy börtönbe zárják, összetörjék, megöljék. Nem tartom meg ezt a napot, mert Krisztus azt kéri, hogy bocsássunk meg hetvenszer hétszer, és ez szabadságot jelent nekem.

Szabad vagyok, mert nem kell magammal hurcolnom ezt a szörnyűséget. Jézusnak egyetlen parancsa a szeretet parancs. Nekem lököttségnek tűnne, ha egy házaspár évente megtartaná azt a gyásznapot, mikor jól összevesztek. A lényeg az, hogy szeressék egymást, és a házasságkötés napját ünnepeljék meg, a gondokat, nehézségeket, maréknyi porságukból fakadó gyengeségeket alázattal bocsássák meg egymásnak.

Nem lehet évről évre tragédiákat ünnepelni, unokákon számon kérni a nagyapák által elkövetett sérelmeket. Úgy gondolom, hogy a sok lamentáció, siránkozás, ellenségeskedés helyett előre kellene néznünk. A múltat, és annak minden akarva vagy akaratlanul okozott sebét, fájdalmát, kellene hagyjuk, hogy az idő begyógyítsa, s nekünk az előttünk álló feladatokra kellene koncentráljunk.

A kiengesztelődések új ünnepeit kellene alázattal megszervezni.

Előre kell nézni, tovább kell mennünk egyénileg is, de közösségileg is. Az emberiség nem érte el a lelki, szellemi, anyagi fejlődésének a csúcsát, nem értük el a plafont. Hiszem, hogy van tovább, az emberiség létével irt szeretet himnuszt még nem fejeztük be, az csak Isten országának beteljesedésével ér véget.

Hihetetlen távlatok vannak előttünk, az ember szinte beleszédül ha előre néz, de félnünk nem kell, mert magunk előtt láthatjuk gondviselő Istenünk karjait.

A félelem megbénít, a remény, a gondviselő jóságban vetett hit szárnyakat ad.

Jézus Krisztus nem pánikol sem nagypénteken, sem húsvét vasárnapján. Békés nyugalommal megy a szeretet útján, mert hisz a szeretet végső győzelmében. Nincs más út, csak a párbeszéd és a szeretet útja, melyen ha következetesen haladunk, akkor hiszem, hogy életünk a szeretet himnuszának megírásába torkollik.

Kisebb testvéri alázattal, Csaba t.