A történészek szerint kétezer éve született Saul, a későbbi Pál apostol,  Saul ott volt az első vértanú, István kivégzésénél. Jézus tanítványainak üldözőjeként ment Damaszkuszba. És ott, a város kapujánál Jézus megszólítja ezt az embert, párbeszédet kezd vele. "Saul, Saul! Miért üldözöl engem?" És az apostol leveleiből tudjuk, hogy ez a beszélgetés nagyon szép volt. Pál szeméről lehullott a hályog. Megkeresztelkedett, idővel pedig a krisztusi Örömhír legnagyobb hatású hirdetője lett.  

Szeretem magam elé képzelni, ahogy élete vége felé Pál a pislákoló mécs világánál írja szép, halhatatlan versét, a Szeretethimnuszt. Milyen hihetetlen távolság van Szent István vérétől a szeretet himnuszáig! S milyen csodálatos, hogy Jézus Krisztus ebből az emberből "alkotja meg" a népek apostolát. 

A mai filmekben azt látjuk, hogy a jó és a rossz összecsap, bombáznak, lőnek, patakzik a vér, aztán végül győzedelmeskedik a jó, a rossz alul marad, nevetségessé válik. Ez azonban mese. Az evangélium valósága másról szól. Figyeljük csak meg: Jézus nem összecsap, hanem találkozik az emberekkel. Például az öreg Nikodémussal. És párbeszédet kezd vele. Azt mondja neki: újjá kell születned! Megöregedtél, rossz úton jártál mostanig, váltani kell. Jézus nem azt vallja, hogy kutyából nem lesz szalonna, hanem szeretettel fordul az ember felé, és addig beszél hozzá, amíg az mássá lesz: megújul, újjászületik.  

Jézus bízik az emberben. Hisz az emberekben. Miért ne hinne a házasságtörő asszonyban, meg a többiekben, hiszen tudja, ezeket az embereket az ő mennyei Atyja teremtette, aki nem alkotott selejtet. Ezt a jézusi gondolkodásmódot kellene magunkévá tennünk! Az emberben - lehet, hogy csak nagyon mélyen, sok fájdalmas tapasztalat, bűn és bűnös szokással betemetve - ott rejtőzik a jó. Mint Saulban a véres kezű keresztényüldöző - és a szeretet himnuszának költője is. 

Felénk mindennapi tapasztalat, hogy az ember megy az utcán, és találkozik egy kóbor kutyával. El kell döntenie: megpróbál-e barátságosan viszonyulni hozzá, vagy félelmében, dühében inkább megdobja egy kővel, vagy belerúg. Ha lehajol, ha szépen, nyugodtan beszél hozzá, a kutya elkezdi csóválni a farkát, ha meg is vakarja az állat füle tövét, az megérzi, hogy nem ellenséggel áll szemközt. Akár hozzá is szegődhet, "barátok" is lehetnek. De ha az ember belerúg, a kutya valószínűleg a lába után kap, és megharapja. - Nagymértékben rajtam is múlik tehát, hogy milyen magatartást váltok ki azokból, akikkel találkozom. Jézus Krisztus ki tudta hozni Saulból a szeretet himnuszát. A Jézust követni akaróknak ugyancsak meg kellene próbálkozniuk ezzel. Hinni kell a szeretet világformáló erejében. Jézus Krisztus nem véletlenül adta ezt az egyetlen parancsot. Ennél fontosabb semmi nincs: Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és minden erődből, és felebarátodat, mint önmagadat.  

Nem azt mondta Jézus Krisztus, hogy ítéld el a világot teljes szíveddel, nem arra biztat, hogy a rosszat kövezd meg, hogy nyafogj, hogy siránkozz a világ gondján-baján, hanem hogy szeress tiszta szívből, jóságosan. Gyerekek között élek, akik nem mind aranyosak, hanem vannak köztük ilyenek is, olyanok is. Nagyon sok az utcagyerek, akik sok sebbel, fájdalommal érkeznek hozzánk. Hadd idézzek fel egy esetet, amelyben megtapasztaltam a szeretet átütő erejét. 

Lacika házasságon kívül született, fiatal lány édesanyja otthagyta őt a nagymamánál. Minden évben várták az anyukát, hogy jön, hogy iskolába adja. Lacika már tizenkét éves volt, de iskolába még nem járt. Meghalt a nagymama, a fiú végül az édesanyjához került, aki közben férjhez ment, lett másik három gyereke is, s a kakukkfióka kilógott a családból. Laci érezte ezt, egy napon "kivette a részét" az anyai örökségből, magához vett két pár fülbevalót, kávéfőzőt, ezt-az, és elindult világgá. Jó szerencséje Dévára hozta. Tetszett neki a vár, hetekig itt csavargott a városban, egyszer aztán a rendőrök igazoltatták, de nem voltak papírjai, románul sem tudott.

A fiatalkorú bűnözők gyűjtőhelyén járva ismertem meg őt. Mikor meghallotta, hogy tudok magyarul, elkapta a habitusomat, el se akart engedni. Arra kért, vigyem magammal. Így került hozzánk, beírattuk az első osztályba, tizenkét évesen. Ez valamikor november végén volt.

Az osztálytársai persze kinevették, hogy milyen nagy kajla, és egy betűt sem ismer.

Laci seprűnyéllel próbálta helyreállítani megingott tekintélyét, alaposan megvert vagy öt gyereket. A pedagógusok mondták, vigyem ahová akarom, de nekik elegük volt belőle. Laci ott állt velem szemben, dühösen, zavartan, én meg magamhoz öleltem. Azt mondta, engedjem el, mert úgyis megszökik. Elkezdtem simogatni a hátát. Laci, hova mennél? Érezte, hogy nem bántani, nem megverni akarom őt, érezte, hogy ha semmi nagy dolgot nem is tudok tenni érte, de elfogadom, szeretem őt. Elkezdett zokogni. A cinikus utcagyerek álarca lehullott róla.

Azt mondtam neki: a gonosz léleknek nincs keze, se szája. Ne adjuk kezünket, szánkat, szívünket neki, ne hagyjuk, hogy általunk fájdalmat tudjon okozni másoknak. Egymás kezét fogva imádkoztunk, hogy soha ne legyen a mi kezünk a gonosz lélek keze. Körbeálltak a gyerekek. Imádkoztuk a miatyánkot, az üdvöz légy, Máriát. Én kezdtem úgy érezni, hogy felszakadnak a felhők, kisüt a nap. Nálunk, az intézetben nincs verés, de tornázni szabad. Ha valaki megver egy gyereket, száz guggolás, ha öt gyereket, ötszáz guggolás... Ez sok - mondta Laci. Én meg azt feleltem: ha valaki elköveti a disznóságot, vállalnia kell az elégtételt is.

Végül közösen róttuk le az elégtételt, vele végeztem az ötszáz guggolást - napokig szörnyű izomlázam volt.  

Nyolcéves történet ez. Laci azóta felnőtt. Nem mondom, hogy szent lett belőle. Dolgozik, megnősült, éli az életét. Gyakran felhív telefonon, elmondja, hogy sikerült megszereznie a sofőriskolába a tankönyvet, legutóbb éppen azzal hívott, hogy megszületett a kislánya. Azt gondolom, ha valaki megkérdezné tőle, ki a tíz legjobb barátja, én is ott lennék köztük.

Nincs ennél fontosabb. Nincs más esély, mint odahajolni a másik emberhez. Akkor, amikor ütnél, amikor ordítanál és szitkozódnál, ne add oda a kezedet, a szádat a gonosznak.