Minden mi e földön van és él, a találkozásból, a felek javát, kibontakozását, életét szolgáló szövetségből született. A legegyszerűbb sejtek is parányi atomok közösségéből épülnek fel. Ha körülnézünk a világban minden, de minden társat, szövetségest keres, partnert, kivel összefogva önmagát, megálmodott szép létét megtudja valósítani. Az ami, vagy aki, elzárkózik, az magára marad, elkezd sorvadni, elhal, elpusztul.

Kárpát-medencei nagycsaládunkat az összefogás, a befogadó jóság szülte. Árpád vezér a honfoglaláskor meg tudta szólítani, és egy asztalhoz tudta ültetni az újonan érkezett törzseket, de a már rég itt élt közösségeket is. Nekem olyan jól esik tudni, hogy ezekből az időkből nem kerültek elé üszkös romok, tömegsírok. Kárpát-medencei nagycsaládunk, a történészek szerint, Árpád vezérsége alatt, nem kegyetlen csatákból, hanem bölcs vérszerződésből, a törzsek egymást szeretettel elfogadó szövetségéből született.

Annyira szeretem magam elé képzelni azt a ragyogó szép tisztást, ahol tanácskozni összeültek az akkor élt nagyjaink. Szinte látom, ahogyan a marcona hadfik egymást méregetve, dühösen kardjuk után nyúlnak, hogy valós vagy vélt igazukért elégtételt kérjenek. És látom, ahogy bölcsen, határozottan megfogja karjukat Árpád atyánk, és szeliden inti őket: „Nézzétek, milyen szép nagy ez a Kárpát-medence, van itt hely mindannyiunknak, ha összefogunk, ha bölcsen és jóságosan egymás hóna alá nyúlunk, és váll a váll mellett dolgozunk, akkor itt a magunk és gyermekeink számára hazát, otthont, egy tündérkertet alapíthatunk."

Milyen jó lett volna jegyzetelni, rögzíteni ezeket a beszédeket, a sokféleségből egységet kovácsoló Árpád atyánk karizmatikus gondolatait, vonásait, álmait, mely otthont teremtett számunkra ezen a földön. Milyen jó lenne ma is újból és újból felolvasni, meghallgatni, idézni őt. 

Az emberek biztos, hogy előre gyanakodva figyelték egymást, de aztán szívüket megnyitotta a szép szó, örömmel hallgatták az éber szemmel álmodó nagy embert, a közösséget szülő, és így népünk atyjává váló vezért. Hallgattak a jó szóra, magukévá tették az Árpád álmát, pedig akkor, ott olyan kevés esélye volt annak, hogy a sok törzsből, népből egy egységes közösség, egy ország szülessen.

A csoda melyben Árpád atyánk hitt megtörtént, nagyon gyorsan, a másik be és elfogadásából Európa közepén megszületett egy ország, mely jóságosan otthont adott mindenkinek.

Nem tudom, hogy a sok törzs, a már a medencében élő avar, szláv közösségek, és őseim a székelyek, pontosan mikor és hol tették magukévá ezt a szép Árpádi álmot, de hiszem, hogy az a nap volt népünk születésnapja.

Ünnepre születtünk, de ha valamit szeretnék megünnepelni az egészen biztos, hogy nem Mohács, vagy az aradi vértanúk emléknapja, de nem is Trianon, vagy 2004. december 5-e, hanem ez a névtelen nap, a vérszerződés, a szövetségkötés napja. Én ezt a napot szeretném gyermekeinkkel, testvéreimmel mind tudatosabban megünnepelni, újra megélni.

Lelkem az Istennel kötött szövetségből született, az Újszövetség gyermeke vagyok, testem, létem e földi horizonton, Árpád vezér világ felé nyitott álmából, vérszerződésből fakadt. Mindkét szövetség nyitott a közösségre, az új testvérekre, arra amit Jézus Krisztus így fejez ki: „legyetek egyek, ahogyan Én és az Atya egy vagyunk.."

Annak idején könnyes szemmel fogtuk meg egymás kezét és énekeltük: „Arra születtünk, hogy tiszta szívvel szerethessünk, boldogok legyünk..." Hittük, hogy ezt az álmot meg is fogjuk tudni valósítani, ha felnövünk. Papi életem jelmondata, anyánk, az Egyház, a II. Vatikáni Zsinaton megfogalmazott szép gondolata: „Isten azt akarja, hogy az emberiség egy családot alkosson és egymásnak testvérei legyünk".

Nem leszámolni, háborúzni akarok, hanem testvérekre találni. Meg vagyok győződve arról, hogy a testvér felé kinyújtott kezet előbb-utóbb szeretettel megfogják fogni. Hiszem, hogy mindig van tovább, van jövő, de csak annak, ki nem magába roskadva bezárkózik, hanem aki mer, a kölcsönös szeretet nevében előre lépni, szövetséget kötni.

Számomra az Úr 2017-es esztendeje az életért vállalt szövetség megkötésének, megújításának az éve lesz. Szeretném magasba emelni Árpád zászlaját, és hívni mindenkit, ki itt él a Kárpát medencében, hogy egy lakható, élhető világot, otthont, tündérkertet teremtsünk imádságos kitartó munkával, sok sok továbblépést kereső őszinte beszélgetéssel, a magunk és az ajándékozó Istenünk örömére. 

Szeretettel, Csaba t.