Míg a katolikus papok által elkövetett szexuális visszaéléseket címlapon hozza az amerikai sajtó, addig az iskolákban elkövetett százszor több eset homályban marad, esetleg egy-egy hír jelenik meg róluk a belső oldalakon. Emellett a média nem ad elégtételt az igazságtalanul megvádolt papoknak, és nem hajlandó elismerni a katolikus egyház által hozott intézkedések sikerét sem – mutat rá a médiában alkalmazott kettős mérce mibenlétére a Catholic World Reportnak adott interjújában Dave Pierre, aki több könyvet is írt a témában.

Mit szólna, ha felhívná valaki az ön munkahelyét, természetesen névtelenül, és azzal vádolná meg, hogy 30 éve gyermekként megerőszakolta őt? Rendben volna, ha ezt azonnal megírnák a lapok, a munkahelyén pedig felfüggesztenék a vizsgálat lefolytatásáig, ami évekig is eltarthat? Könnyen egyetértenek sokan azzal, hogy ha egy pap ellen szexuális visszaélés vádja merül fel, azonnal függesszék fel, de ha a saját személyükről és munkahelyükről van szó, már nem biztos, hogy elfogadnák ezt a szigorú eljárást – mutat rá a Catholic World Reportnak adott interjújában Dave Pierre.

Az újságíró a katolikusellenességet vizsgáló TheMediaReport.com szerkesztője és a média előítéletességét figyelő NewsBusters.org külsős szerzője (utóbbi a Media Research Center blogja). Emellett két könyv szerzője, az egyik a Kettős mérce: szexuális visszaélések és támadás a katolikus egyház ellen (Double Standard: Abuse Scandals and the Attack on the Catholic Church), a másik a Hamisan vádolt katolikus papok: tények, csalás, történetek (Catholic Priests Falsely Accused: The Facts, The Fraud, The Stories).

Miben áll ez a kettős mérce? Abban, hogy – mint arra a szerző az interjúban rámutat – míg például egyszer a Los Angeles Times címlapon hozta állítólag évtizedekkel korábban szexuális visszaéléseket elkövető papok szomorú esetét az alaszkai falvakból, addig nem sokkal később a belső oldalak egyikén számolt be arról, hogy egy dél-karolinai tanár kétszáz gyermeket molesztált. A Times előszeretettel hozta címlapon a molesztálással vádolt papok eseteit, míg ha tanárokat vádoltak ilyesmivel, az mindig a belső oldalak hírei közé került.

A média híradásai a visszaéléseket elkövető papokról természetesen erőteljesen hozzájárultak ahhoz, hogy az egyház szembe tudott nézni mindezzel, és így az egyház javára voltak. Az áldozatok mérhetetlen szenvedéseit pedig nem feledhetjük el – figyelmeztet Pierre, de hozzáteszi: ugyan nagyon helyes, hogy a lapok írnak ezekről az ügyekről, viszont ahogy írnak, az már sok kívánni valót hagy maga után.

Például a média továbbra is az áldozatok iránt érzéketlen, vétkes papjait védelmező szervezetnek állítja be a katolikus egyházat, és tudomást sem vesz azokról az intézkedésekről, amelyeket a további visszaélések és az áldozatok megsegítésének érdekében tett – ezek ráadásul páratlanok Amerikában.

Az újságírók a gyanúsított papokat nem az ártatlanság vélelme szerint kezelik (bűnössége kimondásáig ártatlan), hanem éppen fordítva: amíg ki nem mondja a bíróság, hogy ártatlan, addig bűnösnek állítják be őket. Hacsaknem az a jelszó, hogy „bűnös, míg még bűnösebbnek nem találtatik”. A tévesen meggyanúsított papok hitele elveszik, az nehezen helyreállítható, és továbbra is ott díszeleg a nevük mellett az interneten, hogy „hihetően gyanúsított zaklató”, amit minden kétség nélkül továbbra is felhasználnak a katolikus egyház támadására.

Dave Pierre több példát is felhoz ilyesmire. 2005-ben két negyvenes, illetve ötvenes éveiben járó férfi azzal vádolt meg egy köztiszteletnek örvendő louisianai papot, Ray Hebertet, hogy évtizedekkel korábban többször kikezdett velük az otthonban, ahol éltek, egyikük pedig azt állította, hogy hússzor megerőszakolta. Öt évbe telt, mire a két férfi ügyvédje elismerte a bíróság előtt, hogy ügyfeleit nem molesztálta a pap. Az is kiderült, hogy Herbertnek alkalma sem lett volna molesztálni a gyerekeket, mivel csupán adminisztratív jellegű látogatást tett időnként az otthonban, egy karitatív szervezet, az Associated Catholic Charities vezetőjeként.

Egy bostoni papot, Roger Jacques-ot úgy gyanúsított meg egy nő, hogy csak „hipnotikus terápia” útján tudott visszaemlékezni az állítólagos esetre, az „elfojtott emlékezete” (repressed memory) miatt. Az „elfojtott emlékezet” elképzelése azonban nem örvend tudományos elismerésnek a pszichológusok körében. Hónapokkal azután, hogy a papot elmozdították szolgálatából, az állítólagos áldozat teljesen újraírt sztorival állt elő, majd újabb papot gyanúsított meg.

Dave Pierre rámutat arra is: kutatásai alapján a katolikus papok ellen felhozott vádak fele hamis. A bostoni egyházmegyében például egyértelmű a számokból, hogy a meggyanúsított papok egyharmada ártatlannak bizonyult. (Dave Pierre könyvében szolgál részletesebb statisztikákkal.)

forrás:ERDÉLY  MA - Hitvilág