„Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből, és ki tud szabadítani a te kezedből is, ó, király! De ha nem tenné is, tudd meg, ó, király, hogy mi a te isteneidet nem tiszteljük, és nem hódolunk az aranyszobor előtt, amelyet felállíttattál!”

Dániel könyve 3:17-18 

A Biblia egyik leggyönyörűbb hitvallása áll ma reggel előttünk. Három fiatal férfi a tüzes kemence szájánál még egyszer nemet mond a nagy királynak. Mert van Istenük. Van Istenük, Akit ők imádnak, Akit ismernek, Akivel rengeteg közös történetük van, és Akinek a hatalmát oly csodás módon tapasztalták meg nemcsak őseik, hanem ők is. Van Istenük, Akihez hűségesek maradnak akkor is, amikor a kemence zúgását, robogását már szinte közvetlen közelről hallják. 

Hisznek abban, hogy Istenük ugyanaz a hatalmas, a Mindenható, a Vagyok, aki kettéválasztotta a Vörös-tengert, leomlasztotta Jerikó falait, tüzet küldött az égből Illés próféta imájára. Ő most is tud parancsolni a tűznek. Ő még itt a messzeségben is hatalmas. És az ifjak nem fejezik be a mondatot, hanem kimondják a varázsszót, ami után általában a lényeg következik: De. De ha nem tenné. 

Ezek a fiatalok nagyon is jól ismerték, milyen az, amikor a Mindenható nemet mond. Képzeld el, amikor még kisfiúként kinéztek jeruzsálemi szobáik ablakából, és látták közeledni az ellenséget. Látták, ahogy körbeveszik a szent várost, és hiába imádkoztak szabadításért, csodáért, az ellenséges király betört, kifosztotta a templomot, és foglyokat vitt magával a messzeségbe. Köztük őket is. Csak ez a három ifjú tudja, hányszor kérték Istentől útközben, hogy mentse meg őket, hogy lépjen közbe, de Ő nem tette. 

Távol az otthonuktól, idegen országban, idegen istenek között, idegen nyelven nevelkedtek tovább. A hírek pedig egyre rosszabbak voltak, melyeket hazájukról hallottak. A templom és egész Jeruzsálem romokban, a nép nagy része kardélre hányva, ki tudja, mi lett a családjaikkal, rokonaikkal, ismerőseikkel. Pedig biztosan nem egy imát mondtak el értük naponta. Ezek az ifjak jól ismerték Isten igenét és nemét is egyaránt, és kész voltak érte vállalni a kemence lángjait is. 

Nagyon fájdalmas dolog megtapasztalni, amikor Isten nem cselekszik, vagy nem úgy cselekszik, ahogy mi azt kértük tőle. Neked is biztosan megvannak a magad történetei, melyek ilyen helyzetekben születtek. Van, amelyiken könnyebb túllépni, valamelyiken szinte lehetetlen. És lehet, hogy nem is kell. 

Ma reggel Isten, jól ismerve ezeket a fájó emlékeidet, bátorítást szeretne neked adni. Amikor Ő nem tesz meg valamit, nem téged utasít vissza, hanem azt, hogy úgy lépjen, ahogy azt te szeretted volna. Az Ő szeretete, elfogadása, kegyelme irányodban változatlan, hát fordulj te is így Felé! 

Akármilyen nehéz, tanuld meg kimondani a három ifjúval együtt: „De ha nem tenné is...” Ha kell, betűről betűre, levegővételről levegővételre tedd egyre jobban magadévá ezt a vallomást. Hozd meg Krisztus mellett a döntést, és tarts ki feltételek nélkül! Van neked Istened!