Fontosabb kérdés ez, mint gondolnánk, hiszen nem másról van szó, mint hitelességünkről, ugyanakkor lelki egyensúlyunk szempontjából is fontos kérdés. Egy keresztény mindig vidám?

Az alábbi bibliaszöveg talán eszedbe is jutott e kapcsán: "Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek. A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt. Az Úr közel! Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban." (Filippibeliekhez írt levél 4:4-7) Erre hamarosan visszatérünk.

Van egyfajta elvárás a keresztényekkel kapcsolatban, hogy legyenek mindig örömteliek.

Talán láttátok a Brian élete című filmet, mely erre a dologra játszik rá, és habár vígjáték, sokszor már-már gúnyos naivságba taszítja a szereplőket. Ebben a filmben van egy részlet, ahol a keresztre feszített vidáman énekel, hogy "nézd az élet napos oldalát." Ez a szatíra sokszor nincs is olyan messzire az igazságtól. Sok keresztény úgy véli, hogy megtérése után felnéz a csillagokra, és mindig bölcsen, vidáman halad előre, szomorúságnak nyoma sincs többé, soha, semmilyen körülmények között.

Az örüljetek szót gyakran értjük úgy, mint egy elvárást, hogy mindig boldognak kell lennünk. De biztos, hogy így értendő? Vannak még hasonló gondolatok az Újszövetségben:

"Mindenkor örüljetek.." (1. Thesszalonika 5:6)

"Sőt, amennyire részesültök a Krisztus szenvedésében, annyira örüljetek, 

hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is ujjongva örülhessetek." (Péter 1. levele 4:13)

Igen, követői vagyunk egy olyan Krisztusnak, aki szenvedett és meghalt értünk, majd feltámadt a halálból. Van Isten, van élet a halál után, van igazság, van megújulás, és béke. Ugyan miért lennénk szomorúak?

És itt jön egy fontos dolog. Néhányan úgy gondolkoznak, hogyha egy keresztény nem vidám, hanem szomorú, vagy depressziós, akkor egyenesen vétkezik. Nézzünk egy szélsőséges példát. Gondolj bele, hogy egy keresztény édesanyának meghal a gyermeke. Lehet akármennyi idős az a gyermek, az anyai szívnek, mely épp fájdalommal teli, milyen lenne ha odamennénk, és azt mondanánk: "Mosolyogj, nevess, légy vidám. Az Úr megszabadította a földi nehézségektől gyermeked. A mennyben találkozhattok." Ugye mennyire nem ezt mondanánk? Vétkezik az anya, ha nem dobja fel a jókedv?

"Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a szökdelésnek." (Prédikátor 3:4)

Jeremiás próféta megkapta azt a nevet, hogy ő a síró próféta. Ismerhetjük Jeremiás siralmait. Szomorú volt az akkori helyzetek miatt, és ezt nem rejtette el "művigyorral", ahogy eszünkbe juthat az is, amikor Jézus sírt Jeruzsálem felett, vagy amikor a kereszten, a szenvedése útján méltóságteljesen viselte a terhet, arca nem mutatott sem haragot, sem dühöt, de vidámságot sem, ártatlan tekintettel szenvedte el, amiért jött.

Ne legyünk képmutatóak. Abban az értelemben mondom ezt, hogy elfojtjuk az esetleges problémákat, lelki mélypontokat magunkban azzal, hogy már pedig én keresztény vagyok; ha nem vagyok vidám, az nagy baj. Ahelyett, hogyha kell, akkor könnyek közt imádkozunk a mindenható Istenhez. Ő nem veti el a gyengét, a bűnöst, a megterheltet. Szeretettel ölel magához, és örömmel veszi, ha őszintén hozzá jövünk. És a boldogság ideje ezután jöhet el, a vígasztalás után, amikor leteszünk elé mindent.

Aki kimutatja érzelmeit, az előnyére vall. Nem mosolyog kényszeredetten, de ugyanakkor méltóságteljesen, Istennel kézen fogva haladhat át az élete nehéz pillanatain.

Nézzük meg a Zsoltárokat. Itt nem csak hálaadó fejezeteket láthatunk. Vannak bűnbánó, fájdalommal teli, és sírással telt részek is. A kereszténynek is ki kell mutatnia érzelmeit, a gyülekezetben is. Amikor a testvéred megkérdezi, "hogy vagy?", akkor nehéz helyzetedben két lehetőséged van. Vagy felveszed a "gyülis mosolyodat", és elhiteted, hogy minden rendben, vagy –persze ha megfelelő kapcsolatban vagy a kérdezővel-, el is mondhatod, hogy nehéz időn mész keresztül, és megkéred, imádkozzon érted. Nem leszel képmutató, hogy mást mutatsz, mint amilyen éppen vagy.

Van egy olyan modern irányvonal a vallási közösségekben, mely lényege, hogy elégítse ki az emberek lelki vágyait, hogy jól érezzék magukat a gyülekezetben, és elégedettek legyenek, jó vallási élménnyel gazdagodjanak a hétvégén. Na de olyan hamis is tud lenni ez az egész. Reméljük minél több kivétel van, de milyen az, amikor elmegyünk a templomba vagy a gyülekezetbe, kényszeredetten mosolygunk és közben meg sokkal nagyobb segítség lenne akár egy testvéri ölelés, egy kiscsoportos ima, vagy egy őszinte beszélgetés lelkészünkkel.

Jézus meg fog érteni, ha hozzáfordulsz, ha nem is vagy éppen a legvidámabb keresztény valami miatt.

Ő tudja, milyen a szomorúság, tudja milyen sírni, milyen az, amikor fáj.. "Jézus könnyekre fakadt." (János 11:35) Lázár halálakor történt mindez. Tudja milyen az elhagyatottság, a veszteség.

Na de akkor mégis hogyan lehet érteni, hogy mindig örüljünk? Hazugság lenne azt mondani, hogy velünk csak jó dolgok történnek, mert keresztények vagyunk. Emberből vagyunk, szoktuk mondani. De tudjuk azt, hogy semmi sem választhat el az Isten szerelmétől, ahogy a Biblia mondja. Isten velünk van a szomorúság és nehézség idején is! Ezt kell felismernünk. És akkor, egy kis idő után arcunkra őszinte, és nem kényszeredett mosoly kerül. Bizonyságot tudunk tenni, hogy nehéz helyzetben voltam, de kimentett az Úr. Ő felemelt, megtartott, és arcomon természetes lehet az a bizonyos mosoly.