Házasságunk során gyakran úgy érezzük, hogy egyszerűen nem értjük egymást. Mintha két külön bolygóról érkeztünk volna ebbe a kapcsolatba. Mintha nem is egy nyelvet beszélnénk. Mit tehetünk annak érdekében, hogy hatékonyabban tudjunk kommunikálni, és hogy növekedhessünk az egymás iránti szeretetben?

Először azon érdemes eltöprengenünk, hogy a házasságunk vajon szerződés vagy szövetség-e.

Hiszen alapvető különbséget jelent, hogy egy talán határozatlan, de mégiscsak véges időre szóló megállapodást kötünk egymással, amelynek felbontását bármelyik fél kezdeményezheti, vagy ha a házasságunk életre szóló, személyes elkötelezettség, amelyben a szeretet nem csupán pozitív érzelem, hanem tudatos döntés.

A szövetségi kapcsolatban kölcsönösen egymás javát tartjuk szem előtt, és az elkerülhetetlenül jelentkező feszültségek, nehézségek megoldását mindenképpen a szövetségen belül akarjuk megtalálni. Ez a mindennapokban annyit jelent, hogy vállalva a „lábmosás szolgálatát” azt keressük, hogyan lehetünk minél jobb társai a másik felünknek.

Talán hihetetlennek tűnik, de ez a titka a saját boldogságunknak is. Ugyanakkor nem várhatjuk el senkitől, hogy ilyen önzetlenül, odaadóan keresse a mi javunkat – ez a szolgálat csak szeretetből fakadó ajándék lehet. Ellenkező esetben nem beszélhetünk szövetségről.

Találd ki, mire gondoltam!

Ameddig elvárásaink és követeléseink szemüvegén át nézzük a párunkat, folyamatos csatákat vívunk érdekeink érvényesítéséért, mindig találhatunk okot a megbántódásra, és mindketten vesztesek leszünk. Ki ne gondolt volna még ilyeneket:

„Igazán tudhatná már, hogy a lecsót szalonnával szeretem!”

Vagy: „Magától is rájöhetne, hogy a házassági évfordulónkon nem szeretnék otthon főzni, inkább étterembe mennék!” Ilyenkor azt várjuk, hogy a párunk kitalálja a gondolatainkat. Biztosan előfordul, hogy ez sikerül, de ha mégsem, akkor nem érdemes duzzogni, sértetten hallgatni.

Ehelyett jobb szeretettel, tehát szemrehányás és követelőzés nélkül kifejezni a vágyunkat. Kéréseinket legjobb énüzenetként, azaz egyes szám első személyben, minél konkrétabban megfogalmazni: „Arra vágyom…”, „Nagyon szeretném, hogy…”. Így társunk szabad döntésére bízzuk, hogy teljesíti-e, amit szeretnénk.

Ezt mindannyiunknak tanulnunk kell, hiszen legtöbbünk úgy indul neki a házasságnak, hogy elsősorban a maga boldogságát keresi benne.

Általában elég határozottak az elképzeléseink arra nézve, mivel tehetne boldoggá bennünket a párunk, hogyan segíthetne minket a céljaink megvalósításában. Arról azonban inkább csak homályos fogalmaink vannak, hogy ő mire vágyik… Esetleg olyan sztereotípiák élnek bennünk, hogy a nők általában örülnek a virágnak, édességnek, a legtöbb férfi meg szereti az autókat és a sportot.

Szükségünk van egy kis segítségre, némi visszajelzésre ahhoz, hogy egyre jobban megismerve egymást képesek legyünk valóban örömöt szerezni.

Értsünk szót!

A házasságunk akkor lesz igazán gazdag, ha a testi intimitást lelki-szellemi közösség is élteti. Így születhet meg köztünk a Teremtő terve szerinti bensőségesség, meghittség, amely minden embernek vágya és igénye.

Ma, amikor a tömegkommunikáció mindenütt igyekszik lekötni a figyelmünket, nem könnyű elegendő időt és figyelmet fordítani a valódi kapcsolatokra, amelyekben odafigyelünk egymásra, és nem csupán adunk, hanem be is fogadunk gondolatokat, érzéseket, információkat. Sajnos ezt a befogadást sok tényező megzavarhatja. Gyakori, hogy korábbi tapasztalataink, sebzettségeink fényében tévesen értelmezzük társunk szavait vagy viselkedését.

Pétert például a szülei sokszor nógatták, hogy fogynia kellene – ma, ha a felesége szóba hozza a testmozgás vagy az egészséges étkezés fontosságát, azonnal felmegy benne a pumpa; úgy érzi, a felesége szemrehányást tesz neki. Ez egyfelől rombolja a kapcsolatukat, másfelől dacot vált ki belőle: csak azért sem akar egészségesebben élni.

Juditot precíz, perfekcionista édesapja naponta kioktatta, ha bármi apró hibát ejtett, ezért értéktelennek érezte magát. Azóta is folyton bizonyítani igyekszik, és mélyen megbántódik, ha a férje nem dicséri meg, vagy nem veszi észre a munkáját.

Bizony a gyermekkorunkban szerzett sebek hatással vannak ránk, de nem kell végzetesnek tekintenünk őket. A szeretetteljes, bensőséges házastársi kapcsolat igazi gyógyír, a feltétel nélküli szeretet által megszabadíthatjuk és megerősíthetjük egymást.

Ha Péter maga is elégedetlen a testsúlyával, a felesége például azzal segíthet neki, hogy javaslatok helyett gondoskodik ízletes, de egészséges ételekről, és közös programjaikba igyekszik több kirándulást, kerékpározást beépíteni. Közben pedig mindig érezteti, hogy a szeretete egyáltalán nem függ a férje testsúlyától vagy aktivitásától.

Juditnak is elsősorban arra van szüksége, hogy értékesnek érezhesse magát.

Ha tehát a férje gyakran kifejezi, megfogalmazza, mit szeret benne, mennyire gyönyörködik a kedvességében, ügyességében – őbenne és nem a munkájában! –, akkor egy idő után már nem akar mindenáron mindenütt megfelelni.

Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy mindketten felismerjék, felkutassák, miért is zavarja őket a társuk viselkedése.

Fontos, hogy meg tudjuk fogalmazni, mit érzünk, amikor egy-egy mondat vagy viselkedésmód kiborít bennünket.

Ha a társunk nem érti a reakciónkat, zavart és megbántott lesz, és ez csak újabb feszültségeket generál. Ha viszont feltárjuk a fájdalmunk valódi gyökerét, azáltal megnyílik az út a gyógyulás felé.

A házasságunk olyan ajándék, amelyet közösen bonthatunk csak ki. Itt igazán megtapasztalhatjuk, mennyire igaz Jézus szava: aki ragaszkodik az életéhez, elveszíti, de aki szeretetből elveszíti az életét, örök életre lel.

Herbert Dóra- See more at: family.hu