"A templomba járás ugyanúgy nem tesz kereszténnyé, mint a garázsban állás autóvá." 

Több ismerősöm is megosztotta a facebook-on a fenti "bölcsességet" Nos, a hasonlat sántít. És mivel a "kívül állók" minket, keresztényeket elsősorban a vallásgyakorlatunkról és az élet dolgaihoz való hozzáállásról ítélnek meg, érdemesnek tartom, hogy lelkipásztorként reagáljak e szentenciára. 

Tehát az a bizonyos autó: valóban nem a garázsban állástól lesz autó. De ha már feltételnül az autó-hasonlatnál tartunk, a "garázsban állás" a keresztény életben nem a templomba járás. A garázsban állás önmagában - leállított motorokkal, az eső és az időjárás viszontagságai elöl elrejtett élet - nem az istentiszteletnek felel meg. Hadd meséljek el egy történetet, mely manapság igen aktuális. 

Volt egyszer egy jobb első kerék, aki azt mondta, hogy nem akar többé az autóhoz tartozni. Csúf a kasztni, rángat a kormány, a bal első kerék meg féltengelyes: ciki ezekkel "egy csapatban" lenni. Ezért arrébb gurult. A bal első lámpa is hasonlóan gondolkodott: dehogy fogja csodálatos fényét ilyen autóra pazarolni. Majd világít ő magában... és kiállt a "csapatból". Követte őt a jobb első ajtó, a hátsó ülés, a kormány is kiszállt. Mindegyik úgy gondolta, hogy egymagában jobb autó lesz. És ahogy visszatekintettek, látták: igazuk volt. "Csúf ez az autó. Hiányzik a jobb első kerék, a bal első lámpa, a kormány, néhány ülés és néhány ajtó. Tényleg ciki egy ilyen autóhoz tartozni." 

Aztán jött egy másik autó, amolyan "kívül álló". Látta, és így szólt: 

"Hogy szétesett ez az autó! Kiesett a jobb első kerék: valahol ott porosodik egymagában. Kiesett a bal első lámpa: ott pislákol egymagában. Ott az ajtaja, a falnak támasztva. Ott ülnek a tyúkok a fal mellé állított kormányon, és a kiszedett üléseken, a többi alkatrészéről nem is beszélve. Hogy nevezheti magát ez autónak, ha hiányoznak ezek az alkatrészek?" 

Akárhogy is, de neki a levált alkatrészek annak az autónak az alkatrészei voltak. Az az autó azért volt darabokban, mert néhány alkatrész "kiszállt a csapatból". 

Ez a szétesett autó sem a garázsban állástól lesz autó, való igaz. De a keresztény életben nem is ez az "istentisztelet". A javító műhely az, ahol a levált alkatrészeket ismét beszerelik, a sérülteket lassan, de biztosan kijavítják, és pezsgőt bontanak a helyrehozott masina felett. Gyógyulás és ünnep, és a szerelőnek való hálaadás. Nem egyszerűen "köszönet": ettől még megeshet, hogy az autó soha nem tér vissza hozzá, és újra szétesik. "Hála": ünneplés a szerelővel együtt az elkészült mű felett abban a bizonyosságban, hogy innentől kezdve csak hozzá megy az autó segítségért. De nem csak segítségért, hanem a rendszeres karbantartásra is, hogy aztán minden karbantartás és minden javítás után újra ünnepelhessenek a mű felett. 

Nem garázs: szerelőcsarnok. Hogy aztán ha az úton napsütés, eső, jég, vagy hó van, üzembiztosan tudjon járni a motor, ügyesen guruljanak a kerekek és megvédjen a kasztni. Itt lesz újra autóvá az autó. Enélkül az üzembiztonság - s maga a biztonság - csak illúzió. E nélkül nincs autó (illetve van, de ezt a műszaki vizsgabiztos nem fogja elfogadni). Igen, kell a garázsban állás is: a visszavonulás, a leállított motorok, esetleg a töltőre feltett aksi egy viszontagságoktól védett helyen. De ha már hasonlat kell, akkor ez a csendes imádság ideje, nem az istentiszteleté. 

A kívülállók a vallásgyakorlatunkról és az élethez való hozzáállásról ítélnek meg. A szerelőnél eltöltött idő, és a belé vetett bizalom az, amely üzembiztos menetet ad. Ez az istentiszteleti közösség (inkább ennek nevezzük, mint "templombajárásnak"). Az istentisztelet az újjáteremtés ünnepe. 

Áldást és békét mindenkinek!

Egy református lelkipásztor