Hallgass rám, Jákób háza, és Izráel házának egész maradéka, ti, akiket születésetek óta hordozok, világra jöveteletek óta viszlek: 

Vénségetekig ugyanaz maradok, ősz korotokig én hordozlak! Én alkottalak, én viszlek, én hordozlak, én mentelek meg. 

Ugyan kihez hasonlíthatnátok engem, kivel mérhetnétek össze, kivel vethetnétek egybe, akihez hasonlítanék? 

Kiöntik az aranyat az erszényből, kimérik az ezüstöt a mérlegen. Ötvöst fogadnak, hogy istent készítsen belőle, és leborulva imádják.

Vállra veszik, úgy hordozzák: ha helyére teszik, ott áll, el nem mozdul helyéről. Ha kiáltanak hozzá, nem válaszol, a nyomorúságból nem szabadít meg. 

Emlékezzetek csak, és piruljatok, szívleljétek meg ezt, ti hűtlenek! 

Emlékezzetek az ősrégi dolgokra, mert én vagyok az Isten, nincs más, Isten vagyok, nincs hozzám hasonló! 

Előre megmondtam a jövendőt, és régen a még meg nem történteket. Ezt mondom: Megvalósul tervem, mindent megteszek, ami nekem tetszik.

Ézs 46,3-10.

ELENGEDNI

"...ti, akiket születésetek óta hordozok..." (Ézs 46,3)

Ebben az évben érettségizik a legidősebb lányom, és még nem állok készen arra, hogy elengedjem őt. Bár emlékeztetem magamat, hogy ez természetes és szükséges életszakasz, küszködöm, hogy el tudjam rejteni keserédes érzéseimet bátor, mosolygó arccal. 

Ma kinéztem az ablakon, és megláttam egy üres madárfészket az ereszünk alatt. Úgy egy hónapja figyeltem, ahogyan az anyamadár építi a fészket. Szorgalmasan ült a tojásokon a kora tavaszi hideg esőben és szélben. Éppen az elmúlt héten még láthattam a három kis fiókát a fészekben csipogni, arra várva, hogy édesanyjuk megetesse őket. Most üresen áll a fészek. Mikor mentek el? Elrepült az idő? Milyen gyorsan kirepültek! 

Észrevettem, hogy hasonló érzések kavarognak bennem, ahogyan a kislányom készül elköltözni otthonról. Ahogyan a lányom is, én is úgy érzem, mintha repülni készülnék bizonytalan, még remegő szárnyakkal. Mégis, ha Istenre nézek, tudom, hogy nem egyedül nézünk szembe az ismeretlennel. Ézsaiás emlékeztet bennünket arra, hogy születésünk óta Isten hordozott bennünket, és ő visz tovább öreg korunkig. Ahogyan tudatosul bennem ez az ígéret, úgy látom, mégis kész vagyok elengedni a lányomat.

Imádság: Istenünk, köszönjük ígéretedet, hogy nem hagysz el minket. Közelséged bátorságot ad, hogy elengedjünk dolgokat, amikor itt van az ideje. Jézus nevében. Ámen.

Isten hordoz minket életünk minden napján. 

Olive Lois Fisher (Kentucky, USA)