A június 1-jei csíksomlyói pápalátogatásról és annak üzenetéről a szentmisét követő délutánon kérdeztük telefonon Veres Andrást, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnökét.

– A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia testületileg részt vett Ferenc pápa csíksomlyói szentmiséjén, és a magyar híveket is arra buzdították, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt az eseményen. Miért tartották ezt ennyire fontosnak?

– Sokan érzékelhetik, hogy a magyarországi püspökök és az erdélyi főpásztorok nemcsak hogy rokonságban, de barátságban is vannak, és rendszeresen részt is veszünk egymás rendezvényein. Így, amikor most ők ünnepelnek, mindnyájan „kötelezettségünknek” éreztük, hogy részt vegyünk benne. Azontúl pedig az esemény történelmi jellege, az, hogy először jár pápa a Székelyföldön, természetszerűleg számunkra is nagy öröm, és így akartuk kifejezni a barátságunkat, a szolidaritásunkat Erdéllyel.

– Mit jelentett az Ön számára, hogy ezen a történelmi eseményen részt vehetett?

– Hál’istennek sokszor jártam már Csíksomlyón, akár egyénileg, akár csoporttal, és néhány évvel ezelőtt azzal is megtiszteltek, hogy a búcsúi ünnepi misét én mutathattam be és én prédikáltam. Ahogy a búcsúra, most is nagyon sokan jöttek, minden korosztályból, sok értelmiségi is, a politikai és társadalmi élet minden területéről érkeztek, és más felekezetűek is voltak nagy létszámban, ugyancsak a búcsúhoz hasonlóan. Látszik, hogy a pünkösdi búcsú a magyarság közös ünnepévé vált, és ha most nem is búcsú volt, hanem a Szentatya látogatása, ez ugyanúgy megmozgatta az embereket.

Emellett ez egy igazi szakrális hely, mondhatnánk úgy is, a Szentlélek oltára ez a nyereg, ahol a szentmisét bemutatják. Erről mindig Teilhard de Chardin jut eszembe, aki a Mise a világ fölött című művében arról ír, hogy a világ, a természet együtt imádkozik velünk. Különösen nagy élmény volt, hogy szakadó eső volt reggel, csurom sár volt minden, de zarándokok tömege vonult felfelé a hegyre, s akkor, amikor már kezdődött a mise, lassan-lassan kisütött a nap, és most estefelé is gyönyörű napsütésben lehetünk itt. Erdélyben gondolták, hogy így lesz, mert van egy olyan mondás, hogy a szombati korai vendég nem szokott sokáig maradni; a másik gyönyörű mondás szerint pedig, amit itt a nép körében gyakran hallani, szombaton mindig kisüt a nap, mert a Szűzanya kimossa Jézuskának a ruháját, és annak meg kell száradnia.

– Püspök atya szerint milyen hatása lehet a Szentatya erdélyi, illetve romániai útjának?

– A reményeinkről és a vágyainkról szólhatunk: ahogy a pápa utalt is rá, ő tudatosan törekedett a két nép, a román és a magyar lakosság között a megbékélést, a békés együttélést, az együtt zarándoklást szorgalmazni. Ahogy fogalmazott: merni kell kockáztatni és gesztusokat tenni a másik felé, akkor egészen biztosan Isten áldása sem fog elmaradni. Azt gondolom, hogy ez mindenféleképpen egy olyan határozott üzenet, amelyet napjainkban is értünk, mert vannak sajnos nehézségek a két népesség között, de ugyanakkor azt is hiszem, hogy ha ebben a szellemben tudunk együttélni, tudunk barátkozni egymással, annak gazdag gyümölcsei lesznek.

– Mit tud ehhez hozzátenni a magyarországi katolikus egyház, egyáltalán az anyaországi magyarok, akik fontosnak tartják, hogy a két nép közelebb kerüljön egymáshoz?

– Sok lehetőségünk van, például az itteni magyarok látogatása, a velük való együttgondolkodás. Aztán több olyan vállalkozás is van, amit Erdélyben anyaországi magyarok működtetnek, vagy éppen fordítva. Ugyanakkor az a kezdeményezés is lényeges, úgy vélem, amit a kormány az itteni magyarság érdekében tesz óvodák, iskolák vagy magyar kultúrotthonok felépítésével; például itt, Csíkszeredában épülőben van egy Magyar Kultúra Háza. Nagy segítség, ha nem érzik magukat egyedül az itt élő magyarok, ha azt a támogatást, amit nem kapnak meg a saját kormányuk részéről, azt a magyar kormány pótolja. Nem utolsósorban ha ők ezekkel a lehetőségekkel élnek, biztos vagyok benne, hogy a másik nép számára is vonzóvá válik a magyarokkal való barátság, a velük való közösségvállalás.

– Még ha sokakat meg is szólított a pápa üzenete, akkor is nagyon nehéz az embernek, aki elnyomottnak érzi magát, gesztusokat tennie. Ön szerint sikerülhet ez? Hogy lehet efelé lépéseket tenni?

– A Szentatya buzdítása épp erre vonatkozott: mindezek ellenére tegyünk gesztusokat, merjünk kockáztatni, és akkor annak meglesz a gyümölcse. Azt gondolom, nem mindig a nagyobbik részéről kell esetleg gesztusokat várni, de nyilván nem nekünk, magyarországi magyaroknak kell ebben az észt osztogatnunk. Az itt élők tudják, hogy mit tehetnek, és ha ezt abban a szellemben teszik, ahogy a pápa sürgette, nem fog kárukra válni.

Agonás Szonja/Magyar Kurír