Sokszor meg vagyunk arról győződve, hogy az életünk   jobb lesz, ha férjhez megyünk, ha megszületik az első gyerekünk, vagy ha megszületik a második.

Aztán meg azért vagyunk frusztráltak, mert a gyerekek túl kicsik még ehhez,vagy ahhoz, és azt gondoljuk, hogy a dolgok jobban mennek majd, ha felnőnek.

Folytatásként  kamaszkori viselkedésük miatt vagyunk elkeseredettek.

Meg vagyunk győződve arról, hogy boldogabbak leszünk, mikor ezen a korszakon túljut.  

Azt gondoljuk, hogy az életünk jobb lesz, ha partnerünk megoldja a problémát, ha végre kocsit cserélünk, ha csodálatos nyaralásaink lesznek, ha nem kell dolgozni. 

De ha most nem kezdünk el boldog és teljes életet élni, akkor  mikor? Mindig lesznek különböző nehézségeink. Legjobb ezt elfogadni és elhatározni, hogy boldogok leszünk,  akármi történjék.

Alfred Souza mondta: Sokáig abban a hitben éltem, hogy a valódi, igazi életem még csak most fog elkezdődni és az ehhez vezető úton mindig voltak megoldásra váró  akadályok:  gúnyos meg nem értettség, időigényes  tennivalók, még nem törlesztett kölcsönök. Aztán  kezdődik a valódi élet! Végül megértettem, hogy ezek az  "akadályok „ maga a Valódi élet.

Ha íly módon elfogadjuk a dolgokat, az segít megérteni ,hogy nincs egy olyan módszer, ami a boldogsághoz elvezet, mert a boldogság maga a módszer. Következésképpen  élvezzük ki az élet minden pillanatát és élvezzük még annál is jobban, ha megoszthatjuk egy számunkra kedves emberrel a ritka pillanatokat és emlékezzünk rá hogy az idő nem vár senkire…

Így akkor biztosan nem fogunk arra várni, hogy majd ha  vége lesz az iskolának, majd ha elkezdődik az iskola, majd  ha lefogyok 5 kg-ot, majd ha sikerül felszedni 5 kg-ot,  majd ha gyerekem lesz, majd ha végre kirepülnek a  gyerekek, majd ha dolgozni fogok, majd ha végre  nyugdíjba megyek, majd ha férjhez megyek, ha végre  elválok.

Nem várjuk a péntek estét, a vasárnap reggelt, az autócserét, a házvásárlást. Sem a tavaszt, a nyarat, az  őszt, a telet, sem az élet végét és egy újjászületést, hanem eldöntjük magunkban, hogy nincs az életben jobb pillanat a boldogságot "elkezdeni", mint ez a pillanat. Az életöröm és a boldogság nem úti célok, hanem maga az utazás.

Néhány ötlet mára:

- dolgozz úgy, mintha nem lenne szükséged pénzre,

- szeress úgy, mintha nem fájna a csalódás,

- táncolj úgy, mintha senki se látna.

Most próbálj meg válaszolni ezekre a kérdésekre:

- sorold fel a világ 5 leggazdagabb emberét!

- sorold fel a világ 5 legutóbbi szépségkirálynőjét!

- sorolj fel 10 Nobel-díjast!

- sorolj fel 5 Oscar -díjas színészt!

Hogy megy? Rosszul? Ne aggódj! Senki sem emlékszik úgy a tegnap legjobbjaira. A tapsviharok elmúlnak, a trófeák  beporosodnak, a győzteseket elfelejtjük. Most ezekre a kérdésekre próbálj válaszolni:

- sorolj fel 3 jó tanárt, aki segített neked azzá válni, aki lettél,

- sorolj fel 3 barátot, aki a nehéz időkben melletted állt,

- mondj olyan embert, aki azt éreztette veled, hogy különleges vagy

- sorolj fel 5 embert, akikkel szívesen töltöd az idődet!

Hogy megy? Jobban? Azok az emberek, akik az életünket különlegessé teszik, nem feltétlenül a leggazdagabbak, vagy a legnagyobb díjak nyertesei. Viszont aggódnak értünk, törődnek velünk és mellettünk állnak minden helyzetben. 

- Töprengj el rajta egy pillanatra, milyen rövid az élet! 

- Te mit akarsz tőle? 

- Ki vagy Te? 

Ha  megengeded, segítek válaszolni erre a kérdésre. 

Valószínűleg nem vagy a nagy- és közismert hírességek  egyike, de olyan ember vagy, aki miatt ezt az e-mailt  elküldtem!

Jó néhány évvel ezelőtt a Seattle-i paraolimpiai játékokon 9 atléta (akik mind mentálisan,  vagy fizikailag sérültek) felálltak a 100 méteres futás startvonalához.

A pisztolylövés felhangzásakor elkezdődött a verseny, ahol (bár nem mindenki a lábain futva), de a cél felé törekedett a beérkezés és a győzelem reményében.

A nagy igyekezetben egyszer csak az egyik fiú elesett az aszfalton és jó néhányat bukfencezett, majd elkezdett sírni.

A többi 8 versenyző hallotta a sírást, lelassított és hátranézett. Majd mindenki megállt és visszafordult...

Mindegyikük. Az egyik Down-kóros lány leült mellé, megpuszilta és megkérdezte, hogy jobban érzi-e magát. Aztán mind a 9-en összekapaszkodtak és együtt  sétáltak át a célvonalon. A stadionban a nézők felálltak és percekig tapsoltak. Akik látták ezt a történetet a mai napig a hatása alatt vannak. 

Hogy miért? 

Mert valahol legbelül tudjuk: A legfontosabb dolog nem az egymás felett aratott győzelem. Az életben sokkal fontosabb másokat győzelemhez segíteni, akkor is, ha ez azzal jár, hogy nekünk le kell lassítani.

Most, hogy olvasod ezt, talán benned is gondolatokat ébreszt. Ahogy Te kaptad, ne félj ezt másokkal is megosztani. De akkor sem érhet semmilyen szerencsétlenség, ha csendben megtartod magadnak. Legfeljebb néhány emelkedett perccel lehet szegényebb az, akihez nem jut el

EGY GYERTYA SEMMIT SEM VESZÍT LÁNGJÁBÓL  HA MEGGYÚJT EGY MÁSIKAT!

Az ilyen mondatok egyszerűek, maguktól értetődőek, és nem túlzóak, Mégsem árt újból meg újból elolvasni őket, mert ilyenkor tapasztalhatod meg, hogy időről-időre új értelmet nyernek.

Gyakran túlságosan elmerülünk abban, amit teszünk… És közben elfelejtjük, miért is csináljuk…