„Legyetek Isten követői, mint szeretett gyermekek. És járjatok szeretetben, amint Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk áldozati ajándékul, Istennek kedves, jó illatként.”
Efézus 5:1-2.
Jó néhány nagyon szép kifejezéssel büszkélkedhetünk mi magyarok. Ilyenekkel, hogy; kedves édesanyám, drága gyermekem. Persze tudnánk folytatni a sort.
Valószínű, hogy Pál apostol szíve hevesebben dobogott, amikor ezt írta: 'Szeretett gyermekeim, kövessétek Istent! Járjatok Jézus lábnyomában! Van elképzelésetek arról, hogy Ő mennyire szeretett titeket? Önmagát adta értetek! Felfogtátok ezt drága gyermekeim? Ne marjátok egymást! Ne vitatkozzatok! Ne tartsátok magatokat különbnek a társatoknál!'
Ha ma köztünk lenne, vajon nem ugyanezeket kérné tőlünk? És mi történne, ha megszívlelnénk a tanácsot? Mondjuk a gyülekezeteinkben. Igazi testvérekként kezelnénk egymást. Úgy néznénk a másikra, ahogy Krisztus tekint ránk. Az Ő szemével, az Ő fülével értékelnénk, látnánk, figyelnénk a másikra.
Jézus drága gyermekeiként, aggódó, féltő szeretettel néz le ránk. Szeretné, ha mi meg édestestvérként – és nem mostohaként – kezelnénk egymást.
Ha Isten számára ennyire értékesek vagyunk, nem kéne nekünk is sokkal inkább értékelnünk egymást? Olyan gyakran mondunk elmarasztaló, bántó szavakat. Megbántunk, és megbántódunk. Megsértünk és megsértődünk.
Kezdjük el még ma más szemüveggel nézni a társunkat. Úgy, ahogy Krisztus tekint le ránk, mint megváltott gyermekeire.
Kapcsolódó hírek:
HÁLA
A VILÁGHÍRŰ PARFÜM
A BOLDOG EMBER
HAZUGSÁG ÉS MÉGIS...