Az ő isteni ereje megajándékozott minket mindazzal, ami az életre és a kegyességre való, azáltal, hogy megismertük őt, aki saját dicsőségével és erejével hívott el minket.

 Ezek által kaptuk meg azokat az ígéreteket, amelyek nekünk drágák, sőt a legnagyobbak hogy általuk isteni természet részeseivé legyetek és megmeneküljetek attól a pusztulástól, amelyet a kívánság okoz a világban.

 Éppen ezért minden igyekezetetekkel törekedjetek arra, hogy a hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet,

 az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban kegyességet,

 a kegyességben testvéri szeretetet, a testvéri szeretetben pedig minden ember iránti szeretetet.

 Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem lesztek a mi Urunk Jézus ismeretében sem tétlenek, sem terméketlenek.

 Akiben pedig ezek nincsenek meg, az vak, rövidlátó, és elfeledkezett arról, hogy régi bűneiből megtisztult. (1 Péter1-9)

Péter azt mondja nekünk, hogy hívőkként „isteni természet részesei" vagyunk. Azáltal, hogy isteni természet részeseivé váltunk, az életünk olyan pozícióba emelkedett, melyre soha nem lett volna lehetőségünk a megtérésünk előtt. Emiatt az új pozíció miatt, láthatjuk mindazt,  „ami az életre és a kegyességre való, azáltal, hogy megismertük őt, aki saját dicsőségével és erejével hívott el minket", működni az életünkben.

Vegyük észre, hogy a dolgok, amik az életre és a kegyességre (Isten-szerint-valóságra) valók, mind abból származnak, hogy ismerjük Istent, Aki bennünk él. A bennünk élő Isten valódi ismerete pedig a következő gyümölcsök megjelenését eredményezi az életünkben: igaz emberség, önuralom, állhatatosság, kegyesség (Isten-szerint-valóság), testvéri szeretet és minden ember iránti szeretet. Ahogy ezek a gyümölcsök növekednek a szívünkben, garantálják, hogy hívőkként soha nem leszünk gyümölcstelenek, meddők.

A Szent Szellem gyümölcseit illetően, Péter ugyanazt tanítja, mint Pál. Mégpedig azt, hogy a valódi Isten ismeretnek ezek a csodálatos gyümölcsei, mindig a megváltott szívből kell, hogy fakadjanak. A gyümölcs természetesen fejlődik ki, és csak az Isten által adott elemekre van szüksége ehhez. Ahogy az almafát sem tudjuk sürgetni és rávenni, hogy almát teremjen, ugyanígy a szívünket sem tudjuk rábírni, hogy az isteni élet terméseit produkálja.

Akkor hát, miért olvassuk a Bibliában, hogy ezeknek a gyümölcsöknek ott kell lenniük az életünkben, ha egyszer csak a Szent Szellem képes létrehozni azokat? És ha nincsenek jelen az életünkben, akkor annak a felismerése, hogy hiányt szenvedünk bennünk, hogyan segíthet előhozni azokat? Péter a 9. versben ad nekünk választ:

„Akiben pedig ezek nincsenek meg, az vak, rövidlátó, és elfeledkezett arról, hogy régi bűneiből megtisztult."

Ha a hívő hiányt szenved a felsorolt erényekből, az nem azt jelenti, hogy nem eléggé odaszánt.

A gyümölcstermésnek semmi köze sincs az erőlködéshez, vagy a cselekedetekhez. Hanem a dolog ott hibádzik, hogy a hívő vak arra, hogy valójában ki ő Krisztusban, és szellemileg rövidlátó a Benne való pozíciójával kapcsolatban. Valamint, megfeledkezett arról, hogy Jézus Krisztus vére miatt a bűnei eltöröltettek.

Annyi problémát elkerülhetnénk, ha naponta emlékeztetnénk magunkat erre. Annak a felismerése, hogy Isten megbocsátotta minden bűnünket, elhallgattatja szívünkben lévő kárhoztatást, és lehetővé teszi, hogy szabadon éljünk Isten csodálatos kegyelmében. Amikor ráébredünk megbocsátottságunkra, akkor a szellemi szemeink megnyílnak és látjuk Isten tervét az életünkre.

Az Ő gyümölcsei felfakadnak lényünk minden részében, és azokban az ígéretekben járunk, „amelyek... drágák, sőt a legnagyobbak".

Paul White