„...arra kérlek benneteket, hogy isteni szeretettel szeressük egymást mindannyian! Ez a parancs nem új a számotokra, hiszen már régóta ismeritek. Az isteni szeretet azt jelenti, hogy Isten parancsai szerint élünk. S ez a parancs, amint azt kezdettől fogva hallottátok, így szól: az isteni szeretetnek megfelelően éljetek!"

(2 János 1:5-6)

A parancs, ami kezdettől fogva volt az, hogy szeressük egymást. Jézus úgy írja le ezt a parancsolatot, mint amitől a törvény és a próféták függtek (Máté 22:40). János azt mondja, hogy már régóta hallottuk ezt a parancsolatot, és ebben járjunk.

A „szeressük egymást" parancsolata része Krisztus törvényének, és az isteni szeretetből fakad, amit a Szent Szellem helyez a hívő szívébe. Pál azt mondja a Róma 5:5-ben, hogy a „szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által." Az Újszövetség szentjeinek a szívébe és az elméjébe vannak írva Isten vágyai és törvényei (Zsidók 10:16). Mivel Isten szeretet, ezért a hívő is szeretni fog (1 János 4:7).

Krisztus törvénye, ahogy Jakab hívja, a „szabadság törvénye" (Jakab 1:25; 2:12). Ez a törvény belülről kifelé működik, míg Mózes törvénye kívülről befelé. Míg Krisztus bevégzett munkája jóságra indítja a hívőt, addig Mózes törvénye megpróbálja rákényszeríteni a jóságot a hívőre, miközben semmilyen segítséget nem ad ehhez. Más szóval, ismerheted a törvényt, azonban ez az ismeret nem segít betartani azt.

Ami a szeretetet illeti, a törvény megkövetelte azt: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!" (3 Mózes 19:18). Ez egy egyértelmű parancs volt. Semmi kertelés, semmi magyarázat. Ugyanúgy kell szeretned a másik embert, mint magadat. Természetesen a törvény nem mondja meg, hogyan tedd, így marad a frusztráltság és a kárhoztatás.

Krisztus szabadság törvénye és szeretet törvénye minden más törvényt betölt (Róma 13:10). Míg a törvény és a cselekedetek Ószövetsége csak azt mondta meg, hogy szeretned kell, a kegyelem és jóság Újszövetsége azt tanítja, hogy Isten először szeret téged, ezzel erőt adva neked, hogy te is tudj másokat szeretni.

Nincs határa annak a szeretetnek, ami olyan hívőkből árad, akik tudják, hogy Isten szereti őket. Jézus a pusztában azzal a tudattal nézett szembe az ördöggel, hogy Ő Isten szeretett Fia, akiben az Atya gyönyörködik. A „szeretettek" tudják, hogy Isten szereti őket és ebben a bizonyosságban nyugszanak. És minthogy ezt tudják, természetes módon jön belőlük a szeretet, nem pedig kötelességből. Amúgy sem lehet kötelességből szeretni. A hívő azért szeret, mert nem tud nem szeretni!

Mindnyájunknak vannak olyan emberek az életében, akiket nagyon nehéz szeretni. Ahelyett, hogy azon erőlködnél, hogy szeresd az illetőt – a szeretetet így cselekedet-programmá téve – egyszerűen csak élj azzal a tudattal, hogy Isten nagyon szeret téged. Amint meggyőződéseddé válik, hogy Ő mennyire szeret, automatikusan – bár lehet, hogy lassacskán – szeretni tudod majd azt a kevésbé szerethető személyt.

Mit veszíthetsz? Tudd, hogy Isten mennyire szeret, és figyeld, ahogy ez a szeretet majd túlcsordul belőled.

Paul White