Nagyvárad 1692-es visszafoglalása utáni első római katolikus temploma Olasziban, a Körös jobb partján emelt, Szent Brigittának szentelt szerény kisméretű épület volt.

A római katolikus püspökség, helyreállítása után elsődleges céljának tekintette egy rangjához méltő imahely felállítását, azonban az 1751-1780 között felépült barokk székesegyház elkészültéig az újvárosi Szent László plébániatemplom szolgált püspöki székesegyházként is.

A templom építésének kezdetére vonatkozó hiteles dokumentum ez idáig nem ismeretes.

Több közvetett forrás alapján 1717 és 1734 közé tehető a templomépítésének ideje.

A káptalan 1723 január 10-én a régi Szent Brigitta templomból, az új, városközpontban emelt templomba  költözik, Csáky Imre püspök (1702-1732) pedig 13-án fényes ünnepségek közepette vonul be az új, még nem teljesen kész székesegyházba, miszerint az alapkőletételre legkésőbb 1720-ban sor kellett kerüljön. Habár a főbejárat fölötti kronosztikon az 1733-as évet jelőli meg mint a munkálatok befejezését, még 1734-ből is származnak elszámolási iratok.      

A szentély 1732-re készült el a hajó építése azonban még Csáky Imre halála után is folytatódott Okolicsányi János püspöksége (1734-1736) idején, aki talán még a szentélyben is változtatásokat rendelt el.

Csáky Miklós püspök (1737-1747) folytatta elődje építkezését , ami ekkor még nem fejeződőtt be.

Az építkezéssel nem volt megelégedve, igyekezett változtatni a templomon. Így folytatta az Okolicsányi püspök által kezdeményezett szentély-újjáalakítási munkálatokat, melyek 1741-ben értek véget.

Csáky Miklós püspök 1738-ban a káptalan hozzájárulásával tornyot is szeretett volna építeni, azonban a felkért tervező, Fortunato di Prati építész váratlan halála miatt  ez meghiúsult.

Zalkay Antal (1790-1800) szolgálata alatt emelt torony elkészültéig a templom harangjait egy kis harangtoronyból szólaltatták meg.

A sekrestye meglétéről 1739-ből vannak adataink.

A templom és torony tervezői ismeretlenek.

A műemlék leírása

Az épület nagyrészt a 18. századi formáját őrzi, csak kisebb külső-belső javításokat szenvedett. Berendezése a 18-19. századból származik, falképeit Thury Gyula készítette 1908-ban. 

A templom négy boltszakaszos, egyhajós térképzését egyeneszáródású szentély és tengelyben emelt nyugati torony határolja, két délről csatlakozó, sekrestyeként szolgáló melléktérrel.    

A templom külső megjelenésében dísztelen. Egyszerű homlokzatainak építészeti nyelve szerény, provinciális elemekből építkezik. A torony, hajó, szentély, sekretye homlokzatain érzékelhető eltérő dinamikájú tagolások különféle építési fázisokat is jelölhetnek. A jelenlegi lábazatot mozaikos felületű cement lemezekből alakították ki.

A nyugati homlokzathoz később építették a tornyot, íves fallal csatlakoztatva a hajó nyugati pilasztereihez.

Az övpárkány fölött attikaként folytatódó íves oromzat, díszurnákkal ellátott talapzatokkal zárul.

A torony felületeit egyszerű lizénák és lapos pilszterek tagolják.

A főbejárat egyeneszáródású kőkerettel nyílik.

Fölötte tükrös mezőben egy órát tartalmazó tondo és egy kőtábla látható melynek felirata: HonorIbVs DIVI regIs LaDIsLaI DICata s VrreXIt (Dícső lászló király tiszteletére szentelve emeltetett)

A torony félköríves záródású hangablakait füles zárókövekkel ellátott barokk keret szegélyezi.

 A nyugati homlokzat profilozott övpárkánya koronázópárkányként végigvonul a templomtesten, a torony óraíves koronázópárkánnyal zárul. A barokk toronysisakon lantformájú ablakok nyílnak.

A lapos pilszterekkel tagolt mellékhomlokzatok felületeit alacsony félköríves, vakolatkeretes ablakok törik át. A sekrestye oromzata fölött attika emelkedik, mély rézsűjű, kettős ablakai félköríves záródásúak.

A múlt századig a templom más arányokkal rendelkezett, a hajó tetőszerkezete ugyanis magasabb volt a szentély tetőszerkezeténél, a gerince a torony ablakának könyöklőjéig ért, az átalakítás óta a hajó tetőszerkezetének gerince csak a torony övpárkányáig ér.  

A szentély keleti falára feliratos márványtáblát helyeztek a következő felirattal:

Ezt az emléktáblát / NAGYVÁRADNAK / A TÖRÖK URALOM ALÓL / 1692 június hó 5-én történt felszabadulása / KÉT SZÁZADOS EMLÉKÉRE / EMELTE A VÁROS KÖZÖSSÉGE / 1892 évi június hó 26-ik napján  

A virágfűzérrel díszített, keretelt márványtábla aljára apróbb betűkkel vésték: E templom épült 1723-ban.

Ez utóbbi időpont minden bizonnyal Csáky Imre püspök bevonulásának dátumát rögzíti, ugyanis mint látható az építkezések még két évtizedig elhúzódtak.   

Belső térformálására is az egyszerűség jellemző: a félköríves diadalívvel átvezetett térelemek tagolatlan falai fölött fiókos dongaboltozat emelkedik. A nyugati karzat hevederívekkel támaszkodik a két tartóoszlopra, a karzataljat szintén fiókos dongaboltozat fedi.

Az ablakok mélyülő béllettel nyílnak, a hajó közepének alacsonyan elhelyezett nyílásai a mellékoltárok fülkéikén szolgálnak. 

A szentély alatt lévő dongaboltozatos kripta a hajó alatt elhelyezett másik térbe vezetett.    

A szentélyben álló főoltár feltehetően Várad legrégebbi oltára, a 18. század 30-as éveiben készülhetett.

Különálló felépítménye fából készült márványutánzat, a széleken két kompozitfejezetes oszlop és belül pillérek tartják az oltárkép felső ívezetéhez tört háromtagú fogsoros koronázópárkányt. Fölötte mozgalmas barokk ornamentika és ezüst felhőgomolyagok között a sugárzó Istenszem.

Két oldalán angyalok és urnadíszek keretezik. Friedrich Silcher 1863-ban készített oltárképe Szent Lászlót ábrázolja, amint kulcsokat ad át a váradi püspöknek. A hajó négy mellékoltára szintén 18. századi alkotás, oltárképeik azonban a 19. század emlékei.

Két nagyobb oltár képeit felfutó korintoszi pillérpárok szegélyezik, fent pedig háromszögű oromzat zárja le.

Az 1861-ben készült oltárképeket Böhm Pál a későbbi kiváló zsánerfestő (1839-1905) szignálta.

A Szent Bonifác oltár ereklyéjének megszerzése még Forgách Pál püspök (1747-1757) nevéhez fűződik. Vele szemben Nepomuki Szent Jánosnak szentelt oltár látható.

A szentély előtti másik két kisebb oltár fa felépítményein kompozit fejezetes pillérek fogják közre a szobroknak szánt félköríves fülkéket, fentről arannyal díszített frízes párkány zárja kis urnadíszekkel.

A Jézus Szíve és az Immaculata oltárok szobrait 1870-ben készítették. A mellékoltárokkal egykorú a dúsan aranyozott szószék is. Hangvető mennyezetén szárnyas angyal harsonába fúj.

A szószék mellvédjét három oldalon dombormű ékesíti: Jézus és a bűnbánó asszony, Férfiak hallgatják Jézust, Jézus és a szamáriai asszony ábrázolásai láthatók.

A templombelső dongaboltozását kazeinfestés díszíti. Fraknói Vilmos váradi kanonok megbízásából Thury Gyula készítette 1908-ban.

A boltszakaszokban a következő jelenetek láthatók: a szentélyban Cecilia orgonán játszik az Oltáriszentség előtt, a hajó boltozatán a Szent László legendő két jelenete: Szent László Váradon templomot épít és Szent László vizet fakaszt a sziklából.

A bolthajtásokban Szent Péter és Pál, valamint az evangéliták alakjai láthatók.  

A falak felső részének illuzionisztikus kifestéseés alatta a sötét tónusú márányutánzat Novák József 1908-ból származó munkája.

A festményekkel egyidőbe készültek a a templom neoromán festett ablakai Palka József mbudapesti műhelyében, ezek azonban a másidik világháború során elpusztultak, idéiglenes fémkeretes ablait négyzetes ablakszemekre osztották, ebben színes üvegből latin keresztet formáztak.

A templom négy harangja  - melyek közül kettőt és a haldoklók kis harangját 1745-ben készítette Steinstock József budai harangöntő mester – az első világháborúnak esett áldozatául.

A nagyváradi Szent László templom külső benyomása,  a különböző stíluselemek keveredése ellenére is arányos, s minden oldalról, ha nem is különösen bonyolult, de finom profilokat nyújt, amiben nagy része van az arányos toronynak.

A dísztelen külső megjelenésű templom a 18. eleji provinciális barokk igen szerény példája. Habár sem külső sem belső elemeiben nem hordozz különösebb művészi kvalitásokat, összevetve a templom építéstörténetével, láthatjuk hogy egy század stílusváltozásainak elemeit őrzi.

 A századeleji váradi építkezések jó példájának tekinthető, mely meghatározó eleme a városközpontnak, s mintegy benne láthatjuk a fejlődő város képét is a szerény s egyszerű lehetőségekből fokozatosan kibontakozó immár új erőre kapott századvégi Váradot.

Válogatott irodalom

Bíró József: Nagyvárad barok és neoklasszikus művészeti emlékei, Budapest, 1932.

Bunyitay Vince – Málnási Ödön: A váradi püspökök a száműzetés s az újraalapítás korában 1566–1780. Debrecen, 1935.

Agata Chifor: Oradea barocă. Oradea, 2006.