Húsvéthétfő,
egyes vidékeken vízbevetőhétfő, másként húsvét másnapja már a profán
emberi örömnek, elsősorban a fiatalságnak ünnepe.
A világias
jellegű öntözés, locsolkodás tulajdonképpen egyfajta termékenységfokozó
varázsrítus. Az öntözés tehát kétségtelenül a tavaszi lustratio egyik
erotikus, termékenységre utaló változata, amelynek eredete még nem
egészen tisztázott. Mindenesetre keresztény hagyományok is szövődnek
bele, hiszen hajdan a vízbemerítéssel, leöntéssel történő keresztelés
húsvét táján volt. Amikor az egyház már az esztendő bármelyik napján
keresztelt, az ősi gyakorlatot a nép tartotta fönn, alkalmazván a maga
sajátos szemlélete és igényei szerint.
Az erdélyi Nyárád mentén a
múlt század végén minden valamirevaló székely legény kötelességének
tartotta, hogy húsvét napjára virradóra kedvesének kapujára vagy más
feltűnő helyre szép fenyőágat tűzzön. Ha a falunak nem volt fenyvese,
elmentek érte a negyedik, ötödik határba is. Ha pénzért vagy szép szóért
nem kaphatták meg, ellopták. Két-három fenyőágat szépen összekötöttek,
és papírszalagokkal, tojásokkal díszítették föl. A legjobb táncosoknak
vőfély volt a neve, az ő feladatuk volt húsvéthétfőn a hajnalozás.
Minden házba, ahol fenyőágat találtak, bementek a legények, és a
lányokat derekasan megöntözték. Azt mondogatták, hogy ez azért történt,
hogy a ház virágszála el ne hervadjon.
Álljon még itt egy háromszéki beköszöntő, azaz: "locsolóvers", de nem egy amolyan, manapság divatos, bugyuta. Íme:
Feltámadt a Jézus, mondják az írások,
Vízöntő hétfűre buzognak források.
Eljöttem hezzátok ifiú létemre,
Hogy harmatot öntsek egy szép növendékre,
Mert ha meg nem öntöm ezen esztendőben,
Nem virágzik szépet nekünk jövendőben.
Virágozzék szépet, ékes virágokat,
Nyerjen az egekben fényes koronákat.
Locsolkodni induló sóvidéki (Parajd) székely kisfiú
Kapcsolódó hírek:
Szent György napja.