Ingrid Betancourt igaz története egy csapásra a világ egyik legismertebb nővé tette. Betancourt egy kolumbiai elnökjelölt volt, akit felkelők elraboltak, és több mint 6 évig tartották fogságban, a dzsungel mélyén. Végül a hadsereg szabadította ki 2008 júliusában. Interjúk százait adja, hogy megismertesse másokkal igaz történetét, megpróbáltatásait, és azt, hogyan lehet túlélni egy ilyen hosszú ideig tartó fogságot.

Alan Johnston, a BBC riportere Párizsban készített interjút a hölggyel. Aminek az érdekessége, hogy ő maga is hasonló megpróbáltatásokon ment keresztül, 2007-ben Gázában, amikor az Iszlám Hadserege nevű szervezet fogva tartotta körülbelül 4 hónapon keresztül, mire sikerült kiszabadítani őt.

Mindkettőjüknek lelkiismeret-furdalásuk volt, amiért ilyen veszélyes foglalkozást űznek, amivel fájdalmat okoznak szeretteiknek, akik közben sokat aggódnak miattuk.

Ingrid szörnyű lelki nehézségeken ment keresztül a fogság idején. Véletlenül, egy földön hagyott újság kapcsán megtudta, hogy édesapja nem sokkal elrablása után meghalt. Könnyek között összetörve feküdt, mert nem akarta elhinni, hogy ez igaz lehet.

A két hasonló körülményeket átélt riporter ugyanarról számolt be: a legnehezebb az volt, hogy ne veszítsék el a fejüket. Főképpen nem is a körülmények, hanem az önmagukkal való harc volt a leggyötrelmesebb. Mindig azt tartották a szemük előtt, hogy egy nap ki fognak szabadulni, és addig ne tegyenek semmi olyat, amit később szégyellnének családtagjaik és mások előtt.

Viszont Ingrid fogsága ideje alatt a legfontosabb szerepet az ima játszotta. Ugyanis ő folyamatosan imádkozott. De nem úgy, mint aki hibáztatja Istent, és folyamatosan kérdésekkel bombázza, hogy miért történnek vele ezek a szörnyű dolgok. Tudta, hogy az embernek szabad akarat adatott, és ebből adódik az ő pillanatnyi nyomorúsága, de hitt abban, hogy Isten ki fogja őt hozni.

Ingrid a riportban még egy nagyon fontos dologról is beszélt. A megbocsátásról! Képes volt megbocsátani a fogvatartóinak. Bár, mint mondta, volt akinek könnyű volt megbocsátani, volt akinek nagyon nehéz. Többször könnyek szöktek a szemébe, amikor visszaemlékezett azokra az időkre, és van, amiről még most sem tud beszélni.

Amikor pedig meglátta a katonákat: „Ó, Istenem!” – kiáltott fel, és utána pedig sikítani kezdett, mert alig hitt a szemének.

Nagyon megindító Ingrid Betancourt története. Példa számunkra, hogy amikor – ha nem is ennyire szélsőséges – nehézségben vagyunk, de önhibánk kívül gyötrődünk, ne aggódjunk. A hitünket mindennél jobban őrizzük, és ne vádlón imádkozzunk drága Atyánkhoz, hanem hittel és szeretettel, mert Ő az egyetlen, aki megsegíthet minket.

„Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem.” Zsoltárok 23:4.

Forrás: „Betancourt Reflects on Captivity” Alan Johnston, BBC-riporter cikke alapján