„Isten valamennyi ígérete igenné lett benne. Ezért hangzik fel általa az ajkunkon az ámen Isten dicsőségére.”
2Korinthus 1,20
Mennyi ígéretet hallottunk már, mennyiszer ámították a fülünk és a szívünk őszintén kimondott, mégis elkoptatott nagy szavak:
A „Mindig melletted maradok!”, vagy „Örökké a barátod leszek!” és a „Mi sose hagyjuk el egymást, bármit hozzon is az élet!”.
Aztán felnövünk és elmaradnak az iskolatársak, a térben és időben való távolság miatt elfogynak a barátságok és sokkal kevesebb új születik.
Aztán elfogynak az adott ígéretek is.
Nem merünk, nem akarunk már ígérni semmit, amit nem tudunk betartani, mert nem akarunk fájdalmat okozni.
Csalódásaink miatt megjelennek életünkben a hibáztatások, a keserű okolások.
Ezekkel temetjük az elvesztett boldogságot és szépen lassan eltűnik a remény is, hogy „Lesz még jobb!”.
Nem marad semmi, csak az üresség. Elkeseredésünkben megtaláljuk azt, akit leginkább vádolhatunk mindezért: Isten a hibás!
Isten a hibás, mert már nincsenek igaz barátaim. Isten a hibás, mert nem az lettem, aki szerettem volna lenni. Isten a hibás, mert nem sikerült úgy az életem, ahogy terveztem…
De vajon ígérte mindezt Isten? Ígérte, hogy mindig boldogok leszünk és egészségesek? Ígérte, hogy nem maradunk egyedül? Ígérte, hogy mindig szeretni fognak az emberek? Hogy nem hibázunk, vagy, ha mégis, majd sikerül helyre hozni? Ígérte a magunknak talált célok valóra válását? Tett-e fogadalmat, hogy mindenben, mit akarunk, segít?
Nem.
Akkor mit ígért az Isten?
Jézus Krisztus által megváltást e földi nyomorúságból, és egy egészen más, kiteljesedő, boldog, örök életet.
Úgy legyen.
Kapcsolódó hírek:
HÁLA
A VILÁGHÍRŰ PARFÜM
A BOLDOG EMBER
HAZUGSÁG ÉS MÉGIS...