“Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségetekből jusson minden jó cselekedetre.”

Pál második levele a Korintusiakhoz 9:8

A kollégiumban bosszankodtam, mert nem kaptam ösztöndíjat. Ez azt jelentette, hogy nem tudom folytatni a tanulmányaimat. Ideges voltam, és bosszús. Hogy van az, hogy Isten szeret, de mégsem segít? Nem fair!

Nem tudom te voltál már így, de nem ez volt az egyetlen ilyen eset. Azt szokták mondani, hogy a pénz lehet áldás is meg átok is. Annak áldás akinek van, annak átok akinek nincs. Ez így volt mindig, és így van most is. Pál is tudja, hogy a legtöbb probléma forrása az anyagi gondok. Az első keresztények is találkoztak ezzel, és ugyanúgy feszültséget okozott nekik, mint ahogy nekünk is. Pál ezért ír a gyülekezetnek, hogy lelkesítse őket.

Nem egy olyan kicsi Istenünk van, aki nem tud segíteni ha szükségünk van. Nem egy olyan apró, erőtelen Istenben hiszünk, aki a felhőkön ül, és csak bámul bennünket vállat vonva, mert képtelen bármit is tenni értünk. A mi Teremtőnk hatalmas. Ő képes csak a “legyen” szavával teremteni egy világegyetemet. Akkor miért gondoljuk azt, hogy nem tud rajtunk segíteni?! Az, aki kivezette a népet Egyiptomból, aki tüzet küldött az égből, és aki feltámasztotta a halottakat, pont elég hatalmas, hogy kegyelmet árasszon ránk.

Mit jelent ez? Vannak szegények, tehát ez az ige nem igaz? Nem is kizárólag anyagiról szól ez az ige. Ez sokkal többet mond annál, mint hogy anyagilag jobb helyzetben leszel. Isten kegyelmet áraszt. Nem pénz hullik az égből, hanem ad kegyelmet, amit elfogadhatok. Ez több, mint anyagi segítség. Persze képes fizikai módon is támaszt nyújtani, de még többet is tud tenni. Kegyelmet ad annak, aki elfogadja.

Ez azonban sosem ilyen egyszerű. Nem annyi a történet, hogy ad Isten valamit, és én örülök a kis barlangomban szorongatva egy gyűrűt mind felett, félve attól, hogy valaki ellopja tőlem. Nem azért kapod, hogy csak nézegesd! Azért, hogy jusson belőle másnak is. Nem tarthatod meg magadnak. Olyan ez, mint egy pohár, amit töltesz és töltesz. Egy darabig ez szép és jó, de a pohár megtelik. Ha tovább töltöd, kárba vész. Ha viszont az oldalára lyukat fúrsz, és alá teszel egy másik poharat, az is tele lesz. Isten önmagából ad egy keveset minden alkalommal, amikor hozzá közeledsz, amikor elfogadod az áldását, a kegyelmét.

Isten ígérete az, hogy bármennyire osztod is szét Őt, és a kegyelmet amit kapsz, sosem fogy el, mert olyan hatalmas.